7 éve

Bankkártyás fizetés: a boltos lopja el az adataidat!

Hónapokon keresztül mentette le a pesti boltos a vásárlók adatait egy saját készítésû eszközzel, több százezer forintot csalt ki a gyanútlan áldozataitól.

Szerző Brenner Balázs

A 24 éves eladó idén februárban és márciusban összesen 18 alkalommal használta fel illetéktelenül mások bankkártyáját internetes vásárlásra - tájékoztatott a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A férfi úgy jutott hozzá az amúgy titkos adatokhoz, hogy miközben a vásárló gyanútlanul fizetett bankkártyával, a trükkös eladó egy általa eszkábált számítástechnikai eszközzel lelopta a kártya információit.

Így hónapokon keresztül tudott úgy vásárolni interneten, hogy

az áldozatok kártyáját és pénzét használta,

miközben a kártya a tulajdonosok pénztárcájában csücsült.

Két hónap alatt több százezer forinttal károsította meg korábbi vásárlóit, a férfi ellen csalás miatt indult eljárás Budapesten.


Mit lehet tenni a bankkártya-visszaélések ellen?

A bankkártyák "őskorában" sokkal könnyebb volt az adathalászat, mint a mostani chipes rendszerű kártyák esetében, ugyanis a

mágnescsík többszöri lehúzásával olyan könnyen lehetett másolni az adatokat, mint egy kulcsot.

De mire figyeljünk kártyás fizetésnél?

Először is, ha az eladó többször lehúzza, vagy több terminálon húzza le a kártyát és még mindig nem működik (esetleg túl hosszú ideig tart a tranzakció), inkább álljunk el a vásárlástól.

Ilyen esetben azonnal hívjuk a bank telefonos ügyfélszolgálatát, jelentsük az esetet, és mindenképpen egyeztessük az utolsó néhány tranzakciót!

Ha nem veszett el a kártya, de

mégis olyan SMS-eket kapsz, amelyek nem a te vásárlásaidról szólnak,

ugyancsak a bank felé kell jelezni.

Azt már nem is kell mondanunk, hogy a PIN kódot sehová nem szabad felírni, pláne nem a bankkártya mellett hordani a pénztárcában.

A fenti tanácsok jó eséllyel segíthetnek a bankkártya-csalások elkerülésében.

Szerző Brenner Balázs

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Összeomlott a reggeli műsor, folytatódik az RTL Klub bohóckodása Járai Máté körül

vg.hu

Beszólt Putyinnak egy orosz újságíró, ez lett a sorsa

metropol.hu

Durva, ami a kánikula mellett hazánk felé közelít, már csak órák vannak hátra

life.hu

Szerelemgyerekétől búcsúzik Hajdú Péter párja: nem tudja, hogyan tovább

vg.hu

Beszólt Putyinnak, már egy szibériai elmegyógyintézetben kezelik az orosz újságírót

origo.hu

Rá sem lehet ismerni legújabb fotóin Kim Kardashianra

mindmegette.hu

Hatalmas volt a tömeg! Ördög Nóráék új kisboltot nyitottak a Balatonon - videó

ripost.hu

Forró videó: Ezt művelte a hotelszobában Lékai-Kiss Ramóna

ripost.hu

Magyar lányt vett feleségül a futballsztár Pellé

ripost.hu

Egyiptomi cápatámadás: ezek voltak az elhunyt asszony utolsó szavai

ripost.hu

Észbontó test, meztelenül napozik a csodás mellű bombázó

További cikkek

LEHÚZÁS

Budapesti betöréstérkép: ez a legveszélyesebb kerület

MANI

Te vitted el a 360 millió forintot? Megint volt ötös a lottón

MANI

Hőguta: innen tudod, hogy bajban van a kutyád!

MANI

Elkezdődött a meggyszezon, itt szedhetsz magadnak

MANI

Te vitted el az 1,7 milliárd forintot? Volt ötös a lottón

MANI

Ilyen egy jó lángos, és itt lehet megvenni

MANI

Ez alapján válassz dezodort!

MANI

Ez most Budapest legolcsóbb strandja