
Patakokban folyt róla a víz, beszéd közben elfelejtette a szavakat - sokkoló diagnózist kapott
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a RipostAz édesanya szélsőséges tüneteket tapasztalt magán, azt hitte rákos.
A 48 éves édesanya, Emma McCaffrey még a negyvenes évei elején kezdett éjszaka izzadni, memóriazavarokat, szédülést és hirtelen hőhullámokat tapasztalt magán. Végül hosszabb kivizsgálást követően derült ki a végleges diagnózisa. A tünetei annyira elhatalmasodtak, hogy online személyi edzői munkáját heti 15 óráról 90 percre kellett visszafognia.

A diagnózist követően, új életet kellett felépítenie
A Hampshire megyei Winchesterben élő Emma elmondása szerint nagyon ijesztő megélni a szélsőséges tünetekkel járó nehézséget. Fokozatosan érezte, hogy kezd a mindennapi életébe is beleivódni ez a furcsa állapot. Először az agyköd, a feledékenység, a szédülés és a dühkitörések keserítették meg a mindennapijait, sőt a türelme is egyre jobban elfogyott. Hamarosan kezdte érzékelni azt is, hogy a munkájára is is hatással van, amikor már feledékeny lett, és mondat közben felejtette el a mondanivalóját. Hozzátette, hogy az ösztrogénhiány miatt fájnak az ízületei is, de előtte a túl sok guggolásra gondolt.
A tanítás olyan, mint egy előadás, mindig toppon kell lenned. Ott állsz az emberek előtt szakértőként, aztán egyszer csak elfelejted, mit mondasz. Frusztráló és stresszes volt. Hőhullámaim voltak, teljesen kipirosodott a bőröm, és ez nagyon kellemetlen érzés.
Jól érzem magam a bőrömben, de aki szorongó típus, annak ez még rosszabb lehet. Az ízületi fájdalmak pedig az önbizalmamat is megtépázták, mert azt hittem, valamit rosszul csinálok
- idézte fel.
Emma valójában a menopauza mindennapi tüneteivel élt együtt. A kimerültség végül arra kényszerítette, hogy drasztikusan csökkentse a munkaterhelését. Bár voltak időszakok, amikor úgy érezte, képtelen kezelni a tüneteit, Emma tudatosan úgy döntött, hogy nem titkolja el a kliensei elől, min megy keresztül.
Nagyon fontos beszélni erről. Rengeteg tünete lehet, mégis sok nő nem tudja, hogy a menopauza áll a háttérben.
A nők nem kapcsolják össze a tüneteket. Az egész zavaró, mert negyven felett egyre magabiztosabb leszel, már nem érdekel annyira mások véleménye, aztán elveszíted az ösztrogént
- magyarázta a nő.
Emma jelenleg hormonpótló kezelést kap, hogy enyhítse a tüneteit. Szerinte a munkáltatóknak is jobban meg kellene érteniük, min mennek keresztül a menopauzában lévő nők - írja a The Mirror.
A lehetséges tünetek:
- menstruációs változások
- hőhullámok és éjszakai izzadás
- alvásproblémák
- hangulatingadozás, rossz memória és agyköd
- súlygyarapodás
- hüvelyi problémák
- húgyúti fertőzések






