
Saját autója gázolt el egy nőt, miután kiszállt ellenőrizni az akksit
Egy apró figyelmetlenség vezetett a balesethez.
Frontálisan gázolta el saját autója azt az argentin nőt, aki egy hibajelzés miatt állt félre, hogy ellenőrizze a motorteret, a kéziféket azonban elfelejtette behúzni- jelentette a New York Post online kiadása. A portál szerint a nő végül megúszta súlyos sérülések nélkül, az elszabadult autóban viszont jelentős károk keletkeztek.

A baleset május 19-én történt Patagónia egyik legnagyobb városában, Comodoro Rivadavia-ban. Helyi sajtóinformációk szerint a harmincas évei végén járó nő egy forgalmas út leállósávjában állt meg, miután járműve műszaki hibát jelzett. Úgy tudni, az akkumulátor egyik kábele lazult meg, ezért kiszállt, felnyitotta a motorháztetőt, és megpróbálta saját maga helyreállítani a kapcsolatot.
A balesethez vezető hiba feltehetően az volt, hogy nem rögzítette megfelelően az autót. A motor járhatott, a váltó pedig nagy valószínűséggel nem üres fokozatban volt. Amikor az akkumulátorkábel ismét érintkezett, a jármű hirtelen előrelódult. A nő éppen az autó előtt állt, így esélye sem maradt kitérni. A biztonsági kamerák felvételein jól látszik, ahogy az autó fellöki, majd az első, később a hátsó kerék is áthalad rajta, miközben a jármű még néhány métert gurul tovább.
Az eset brutalitása ellenére a nő kisebb sebesülésekkel megúszta az incidesnt. Az első hírek után sokan halálos balesetre gyanakodtak, hiszen egy személyautó teljes súlyával áthajtott rajta, a kórházi vizsgálatok azonban nem találtak életveszélyes sérüléseket vagy súlyos belső károsodást.
Közlekedési szakértők szerint nagy valószínűséggel az történt, hogy az autó sebességben maradt, és az elektromos kapcsolat helyreállásakor a motor azonnal nyomatékot adott át a hajtásláncnak. Ezt a feltételezést erősítik a felvételek is, amelyeken jól kivehető, hogy a jármű pontosan abban a pillanatban mozdul meg, amikor a kábelek ismét érintkeznek.
A történet gyorsan elterjedt a közösségi médiában, ahol vegyes reakciókat váltott ki. Sokan együttérzésüket fejezték ki, mások viszont fekete humorral reagáltak az esetre. Több virális hozzászólás szerint a nő ezután „ az élete végéig ellenőrizni fogja a kéziféket”, míg mások arra hívták fel a figyelmet, hogy egy ilyen helyzetben bárki hibázhat — különösen stressz vagy sietség közepette.







