
„Azt mondták, könnyen kezelhető rákom van, majd kerekesszékbe kerültem és elfejtettem az apukámat”
Ránézett az édesapjára és nem tudta ki ő. Súlyos következményei lettek a ráknak, amit az orvosok gyógyíthatónak mondtak.
Abbie Smith mindössze 22 éves volt, és sportedzői mesterképzésének felénél járt, amikor hátfájás jelentkezett nála. Miután számos más tünet is fellépett úgy döntött, hogy orvoshoz fordul. Napokkal később közölték vele, hogy rákos.

Gyógyítható ráknak mondták - memóriavesztés és kerekesszék lett a vége
A sportos diák először 2023 áprilisában kapott fájdalomcsillapítókat, amikor a hátfájása kiújult, de aggódni kezdett, amikor észrevette, hogy rendszeresen hányingere van. Orvosai a tüneteit a gyógyszer mellékhatásainak tulajdonították, és azt tanácsolták neki, hogy hagyja abba a szedését, miközben antibiotikumot is felírtak neki a karján kialakult kiütésre.
Abbie három hét alatt hatszor járt orvosnál, és a helyzet súlyosbodott, amikor a karja elkezdett duzzadni: „Valójában már kezdtem jobban érezni magam, mielőtt észrevettük a duzzanatot."
Abbie-t a háziorvosa vérrög gyanújával a sürgősségire küldte, de több röntgen, vérvizsgálat és CT-vizsgálat után a helyzet megváltozott. A ma 25 éves lány elmondta: „Kiderült, hogy tüdőösszeroppanásom volt."
Pár nappal később Abbie-vel közölték, hogy akut limfoblasztos limfómában (ALL) szenved: „Jó pár napig érzelmi hullámvasút volt, amíg kiderült, hogy nem tüdőrákról van szó, hanem valójában egy nagyon jól kezelhető és gyógyítható rákfajtáról."
Abbie szteroidokat kezdett kapni a rákkezelés megkezdéséhez, de a veséi leálltak, és az intenzív osztályra került. Azt a tájékoztatást kapta, hogy a veséi talán soha többé nem lesznek teljesen rendben. Abbie kezelése kilenc hónapos intenzív intravénás kemoterápiát, lumbálpunkcióval a gerincébe injekciózott kemoterápiát és 21 hónapos kemoterápiás tablettaszedést tartalmazott.
Abbie kétszer is mellékhatást tapasztalt a használt gyógyszerek kombinációja miatt, ami káros hatással volt a memóriájára: „Elfelejtettem, ki az apám, ránéztem, és tudtam, hogy ismerem, de az apa szó sehol sem jutott eszembe. Szerencsére, amikor ez először történt, már kórházban feküdtem, így azonnal elvégezték a szükséges vizsgálatokat.”
2025 szeptemberében befejezte a kezelést, azonban negatívan hatott Abbie mentális egészségére, többek között azért is, mert 18 hónapot kerekesszékben töltött a lábfej leesése miatt, ez azt jelenti, hogy nem tudta felemelni a lábfejét, ami miatt az sétálás közben a földön húzódott vagy csapódott, amit a hátában lévő ideg vérzése okozott.
A hosszú és kimerítő kezeléssorozat végén Abbie végre fellélegezhetett: hivatalosan is rákmentessé nyilvánították - számolt be róla a Mirror.






