
Megrongálták Petőfi Sándor emlékművét - ismeretlen tettes után kutat a rendőrség
Petőfi Sándor emlékművét hétfő virradóra megrongálták Strasbourgban.
Hétfőre virradóan megrongálták Petőfi Sándor emlékművét Strasbourgban, a helyi rendőrség magyar állampolgárok, Magyarország Európa Tanács melletti Állandó Képviselete, valamint a helyi önkormányzat feljelentése alapján megkezdte az ismeretlen tettes, vagy tettesek felkutatását.

Ismeretlen tettes megrongálta Petőfi Sándor emlékművét
Magyarország Európa Tanács melletti Állandó Képviseletének első beosztott diplomatája, Major Csanád megosztott információi szerint a hétfő reggel észlelt rongálás már a második eset, ugyanis Petőfi Sándornak a róla elnevezett strasbourgi téren álló emlékművét péntekre virradóan is megtámadták.
Petőfi Sándor nevét, valamint az ismertető feliratokat részben levésték, a költőt ábrázoló bronzplakettet lefeszegették és ellopták. Vélhetően kalapáccsal több helyen kárt tettek a bronzplakettet tartó oszlopon, amit festékkel összekentek és összefirkáltak, valamint - a nyomok alapján - megpróbáltak kidönteni. A tettes vagy tettesek kiléte és indítéka ismeretlen - tájékoztatott.
A diplomáciai képviselet a közösségi oldalán megdöbbenésének adott hangot és elítélte az esetet. Emlékeztettek: az emlékmű Petőfi Sándor előtt tiszteleg, aki személyében a magyar szabadság, a nemzeti függetlenség és az európai demokratikus értékek egyik legfontosabb jelképe. A Strasbourgban felállított alkotás nemcsak a magyar közösség számára bír kiemelt jelentőséggel, hanem a magyar-francia kulturális kapcsolatok és az európai szellemi örökség szimbóluma is - hívták fel a figyelmet. A szükséges jogi lépéseket megtették az illetékes hatóságokkal együttműködve - tájékoztattak.
A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja az MTI-hez eljuttatott közleményében megdöbbentőnek nevezte és elítélte a strasbourgi Petőfi-szobrot ért "vandál támadást".
"Felháborító, fájdalmas és a legmesszebb menőkig elítélendő a magyar nemzeti kulturális örökségünk és a történelmi emlékezetünk fontos helyszínét és emlékművét ért brutális támadás" - fogalmaztak.
A Strasbourg városa és az 1956-os helyi magyar közösség által 2004-ben felállított emlékmű nem csupán a magyar szabadságeszmény jelképe, hanem a nemzeti emlékezet és összetartozás szimbóluma is - hívták fel a figyelmet. A képviselőcsoport végezetül reményét fejezte ki, hogy helyreállítását követően a Petőfi-szobor továbbra is méltó módon hirdetheti a magyar szabadság és nemzeti összetartozás értékeit Strasbourgban.






