
A hosszú élet titka: 103 évesen ez a mottó tartja életben a férfit
Iskolai tanárától tanulta annak idején.
Egy második világháborús veterán szerint egy mottónak köszönheti hosszú életének titkát. A 103 éves férfi a Reader' Digest The Healthy című kiadványa szerint elárulta, hogy egész életét egy olyan mondás vezérelte, amelyet egy tanár tanított neki, amikor az alabamai Shilohban nőtt fel.

A hosszú élet titka! Kitárulkozott a 103 éves férfi
Jó, jobb, a legjobb – soha ne állj meg. Amíg a jó nem lesz jobb, a jobb pedig a legjobb
- árulta el James Sneed, mi tartotta benne ezidáig a lelket.
A hadsereg veteránja hosszú életét a YMCA-ben végzett edzéseknek is tulajdonítja. „Nem tudom mindet úgy csinálni, ahogy ők. De annyit meg tudok csinálni, amennyi elég, és csak próbálok minden nap egy kicsit jobban teljesíteni” - idézi szavait a People.
James kilenc éves korában elvesztette édesanyját, majd apja újraházasodásáig nagymamájával élt. Elmondása szerint mostohaanyja, olyan volt, mint egy igazi édesanya.
A férfi átélte a nagy gazdasági világválságot és más történelmi eseményeket is. Amikor James Sneed 18 éves lett, csatlakozott a hadsereghez, alig néhány hónappal Pearl Harbor után. Letette a második világháború idején az újoncoknak előírt általános hadsereg-besorolási tesztet, és 150-ből 135 pontot ért el. A kiképzés után Észak-Afrikába, Olaszországba, majd végül Svájcba küldték. A második világháború végén 361 napot töltött egy hajón. Bár félt, nem adta fel a reményt.
Amíg a kezemmel dolgozom, boldog vagyok
- mondta a háború utáni időszakról.
Bár családjának nehéz volt eligazodnia a mindennapi életben, mindent megtettek a boldogságukért. Amikor James betöltötte a 100. életévét, lánya, Janet arra ösztönözte, hogy iratkozzon be a YMCA-be, hogy az öregedéssel se lassuljon le, és ezt a legjobb döntésünknek nevezte. „Az emberek bejönnek és azt mondják: »Túl öreg vagyok az edzéshez«.”
Janet szerint édesapja a család sziklája. Mindig keményen dolgozott és önzetlenül bánt a körülötte élőkkel. James Sneed szeptemberben fogja ünnepelni 104. születésnapját.






