
Halott ember csontját ültették be egy lány testébe – az orvosok mindezt a tudta nélkül tették
Törött sípcsonttal került kórházba. A 14 éves lány azt állítja, nem tudta, hogy halott személy csontját fogja megkapni.
Az orvosi hatóságok bocsánatot akarnak kérni egy tinédzser lánytól, miután megfelelő tájékoztatás nélkül kapott csontátültetést egy olyan donortól, aki már halott volt. A nagy port kavaró eset Új-Zélandon történt.

Halott donortól kapott csontot, az orvosok nem mondták el neki
Egy 14 éves lányt 2023 júniusában sípcsonttöréssel szállítottak kórházba, három nappal később pedig ortopédiai műtéten esett át. A beavatkozás során egy halott donortól kapott csontszövetet, de akkoriban ezt nem tudta, senki nem szólt róla neki.
Bár édesanyja kitöltött egy beleegyező nyilatkozatot a műtét előtt, később elmondta, hogy a családot csak közvetlenül a műtét előtt tájékoztatták, a donorcsont felhasználásáról, a csont eredetéről pedig semmilyen jellegű információkat nem kaptak.
A maori kultúrában az allograft csont – vagyis a többnyire elhunyt emberi donortól származó, genetikailag nem azonos csont – kōiwi-nek számít, ami azt jelenti, hogy spirituális és ősi jelentőséggel bír. A csont fontossága nem pusztán orvosi jellegű, így Új-Zélandon elvárás, hogy a felhasználását megfelelő kulturális gondoskodás kísérje. Ennek eredményeként Új-Zéland Egészségügyi és Fogyatékosügyi Biztosa megállapította, hogy a lány jólétéért felelős személyek nem kommunikáltak hatékonyan, és a kulturálisan megfelelő gondoskodás is hiányzott a részükről.
„Jelenleg nincs olyan nemzeti szintű irányelv vagy útmutatás, amely az allograft csontok felhasználásához szükséges tájékozott beleegyezés beszerzésére vonatkozna, különösen a maori betegek viszonylatában” – állapította meg jelentésében Dr. Vanessa Caldwell helyettes egészségügyi biztos.
Az anya elmondta, hogy szerette volna hamarabb megkapni az allograft-ra vonatkozó információkat, mondván:
Lehetőségük legyen feldolgozni azt, és alkalmazni a megfelelő tikanga [maori szokásrendszer] folyamatokat és protokollokat, ahelyett, hogy erre csak a műtét után nyílna módjuk
- idézi a People.
Szorongott, amiatt, hogy az idegen csontot behelyezik lánya testébe, mire az egyszerűen felszívódik. Az orvosoktól és a kórháztól most bocsánatkérést várnak, annak ellenére, hogy ellentmondásosak az aznapról elhangzott beszámolók. Egy orvos szerint a család tájékoztatva lett arról, hogy a csont egy külföldön élő elhunyt személytől származik.
Az anya ragaszkodik az állításához, hogy csak a műtét előtt közölték ezt, ő egészen odáig abban a hitben volt, hogy egy fémrudat fognak lánya testébe helyezni. Az orvosok és a kórház most elnézést kért, hogy nem informálták korábban a házaspárt, bár úgy érezték, hogy időben megosztották a műtéttel kapcsolatos tényeket velük.
Nem ez volt az első ilyen eset
Februárban is bocsánatot kért egy maori férfitól egy orvos, akibe szintén emberi csontot helyeztek, amely egy elhunyt donortól származott. A férfinek a csuklóját műtötték meg, de csak egy négy hónappal későbbi röntgenvizsgálat fedte fel a behelyezett csont mibenlétét.






