
Nem fogod elhinni: ezért gázolta halálra a 74 éves asszonyt a férfi
Állítólag egyetlen egy okból szakadt el nála cérna, ezért rányomott a gázpedálra.
A 30 éves Valentino Cash Amilt azzal vádolják, hogy 2024-es Mercedes-Benz E350 típusú autójával szándékosan halálra gázolta a 74 éves Dannielle Spillmant egy san franciscó-i benzinkút előtt, április 13-án. A férfit gyilkossággal, a helyszín elhagyásával és a jármű mint halálos fegyver használatával összefüggő súlyosbító körülménnyel vádolták meg.

Halálra gázolta a nőt, mert leöntötte az autóját
A tragédia napján Amil éppen tankolt egy Chevron benzinkúton a Mission Streeten. Amikor ki akart hajtani a parkolóból, autójával elzárta a járdát, ahol Spillman sétált. A nő ezt szóvá tette, és vitába keveredtek. A nő az autó elé állt, majd egy vizespalackból folyadékot locsolt a motorháztetőre. A vád szerint Amil ekkor gázt adott, elütötte a nőt, aki a motorháztetőre és a szélvédőre zuhant.
Szemtanúk szerint ezután elhajtott, átgázolt az áldozaton, és nem állt meg. A mentők perceken belül kiérkeztek, de a nőt kevesebb mint 10 percen belül halottnak nyilvánították. Amilt minden ellenkezés nélkül letartóztatta a rendőrség.
A bíró az óvadék megtagadását azzal indokolta, hogy a vádlott elhagyta a helyszínt, ami kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy betartaná-e a bírósági előírásokat a jövőben. A védelem szerint Amil önvédelemből cselekedett, mert attól tartott, hogy a nő benzint öntött az autóra, miközben a felesége és két gyermeke is a járműben tartózkodott.
Az ügyészség viszont úgy gondolja, hogy a bizonyítékok nem támasztják alá az önvédelemre hivatkozó érvelést.
A városi ügyész szerint a férfi tudta, mit tett, és azért menekült el, mert félt a felelősségre vonástól - írja a People.






