KÜLFÖLD
Érzelmi támasz, gyógyító vagy biztonságot adó, törődő személy. Ezeket a szerepeket veszik magukra a nők, édesanyák a háborúban. Megható részleteket árultak el az életükről az ukrán nők.
A folyamatos harci készenlét megbomlasztja a családokat. Ilyenkor is a család lelkét jelentik azok a nők, akik a bizonytalanság közepette is gondoskodnak szeretteikről. Íme a háború három olyan édesanya szemével, aki továbbra is igyekszik egyben tartani a családot.
"Egyik napot a másik után" – Ilyen a háború egy édesanya szemével
Egy háború kitörésekor sok szerepet vehetünk magunkra; katona, védelmező, esetleg menekült vagy bujkáló. Egy édesanya azonban nem szűnik meg édesanya lenni. Ráadásul nem minden édesanya ugyanabban az életszakaszban járt, amikor a háború elkezdődött.
Sokféle szerepben látom magam. Édesanya vagyok, orvos vagyok, édesanyám lánya vagyok, idősebb testvér vagyok. Nem szeretek magamra figyelni, de felelősségteljes ember vagyok. Gyakran érzem, hogy nem tudok teljesen megnyugodni. Sok nőhöz hasonlóan én is szeretnék magamra figyelni, de a felelősség mindig ott van. A háborúban ez még inkább felerősödött. Néha pszichológusként is kell viselkednem.
– nyilatkozta Tetjana Suljaka a Good Men Poject lapnak. Suljaka orvosként a sebesült katonákat is igyekszik segíteni, sőt, még a fonást és a kerti munkát is maga végzi. Nap mint nap találkozik olyan katonákkal, akiket teljesen megbomlasztott a háború.
Más élethelyzetben van a 78 éves Ljubov Polisuk, aki már nyugdíjasként lépett a háborúba. Férje, aki a seregben szolgált, 44 évesen hunyt el, ezután minden felelősség a vállára nehezedett. Többféle munkát vállalt, gyerekeinek is mindent igyekezett biztosítani, hogy elindulhassanak az életben. Most hímzéssel próbálja megvetni a lábát, de a háborúhoz már korábban is volt szerencséje.
Apám jelen volt a második világháborúban. Születésemkor már kapitány volt, később pedig egy kórházat vezetett. Bár szinte mindig szolgálatban volt, tudtuk, hogy van apánk. Anyám foglalkozott a mindennapi dolgokkal - étel, ruhák, háztartás - de fontos volt nekünk az apám.
– magyarázza Polisuk.
A nők gyakran megszenvedik azt, hogy a férfiakat már kiskoruk óta érzelemmentességre és "keménységre" nevelik, a hagyomány szerint ők a család eltartói. Ez a mai világban és a háborúval alapjaiban megváltozott. Mindhárom nő fontosnak tartja, hogy a katonák érzelmileg is ki tudják fejezni magukat.
A kivándorlás lehetősége szintén komoly kérdés, hiszen akik idősebbek, már nem tudnak annyit utazni, mint régen. Akik pedig fiatal házasként élnek, nem akarhatják, hogy a család szétszakadjon.
Egyelőre várok, hogy véget érjen a háború. A háború alatt nagyon nehéz életbevágó döntéseket hozni, mindenki érzelmi nyomás alatt van. A legkönnyebb, ha megvárjuk a háború végét és meglátjuk, változik-e bármi. Ha semmi nem változik, nem baj; 27 éves vagyok, az életem nagyja még hátra van
– mondta Anasztazia Bura, aki a beszélgetés során fordítóként tevékenykedett. Fiatal feleségként tapasztalta, hogy nőtársai férjhez mentek sebesült, sokszor végtagjaikat vesztett vagy összeroppant férfiakhoz. A háború ugyanis képes mindennél erősebb érzelmi kötelékeket kovácsolni.
A háború minden nap próbára teszi az édesanyákat, akik nem tudják, hogy férjük, fiuk, unokájuk vagy testvérük élve fog-e visszatérni a frontról. Mindeközben dolgoznak, gondoskodnak a családjukról. A Tisza Párt erre azt mondja, hogy a háború csupán egy eszköz, amivel a magyar választókat akarják riogatni. Magyar Péter Brüsszellel és titkosszolgákkal is összejátszik, hogy pártjával támogassa a háborút és Magyarországot is belesodorja.
Ripost hírek
