5°C
15°C

Ede, Sándor névnapja

RETRO RÁDIÓ

Utcákra küldik a katonákat Belgiumban, antiszemita terrortámadástól tartanak

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2026. 03. 18. 13:15

Az intézkedés "megelőző" jellegű. Az elmúlt napokban több robbantásos támadás is történt zsidó intézményeknél.

A belga Védelmi Minisztérium kedden bejelentette, hogy katonákat vezényelnek az utcákra, a zsidó intézmények védelmére, mivel az elmúlt napokban több terrorista indítatású antiszemita merénylet is történt Nyugat-Európában - jelentette a VRT belga hírportál.

Utcákra küldik a katonákat Belgiumban, antiszemita terrortámadástól tartanak

Theo Francken védelmi miniszter és Annelies Verlinden igazságügyminiszter közös közleménye szerint a zsinagógák, a zsidó iskolák és zsidó vallási intézmények kapnak katonai védelmet. Az akciót egy hónap hosszúra tervezik, de szükség esetén bármeddig meghosszabbítható. 

"Polgártársaink biztonságának garantálása az állam kötelessége, függetlenül bármilyen politikai megfontolástól. A zsidó helyszínek körüli biztonság megerősítésére szolgáló katonai személyzet bevetése közvetlen támogatást nyújt a rendőrségnek"

- fogalmazott Francken, hozzátéve hogy 50 katonát már a héten bevetnek, de a számuk feltehetően növekedni fog.

Az intézkedést elsősorban a liège-i robbantás váltotta ki, amely egy zsinagóga közelében történt, és amely sokak szerint egy szélesebb, Európát érintő fenyegetési hullám része. Ezzel párhuzamosan Hollandiában is súlyos incidensek történtek: Rotterdamban zsinagógát támadtak meg, Amszterdamban pedig egy zsidó iskola ellen követtek el robbantásos merényletet. A norvég fővárosban, Oslóban szintén robbanás történt, ami tovább erősítette azt a benyomást, hogy nem elszigetelt eseményekről van szó. A miniszteri tájékoztató szerint ezek az események egyértelműen a közel-keleti konfliktus hatásai.

Belgium számára a katonák utcára vezénylése nem teljesen új eszköz. A 2015-ös terrortámadások után már alkalmaztak hasonló intézkedéseket, amikor a hadsereg ideiglenesen átvette egyes objektumok védelmét.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.