RETRO RÁDIÓ

Óriási jégtáblán rekedt két német túrázó a Balti-tengeren

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2026. 03. 16. 18:48

Hajszálon múlt az életünk.

A finn légimentők mentettek ki két német túrázót a Balti-tengerről, akik a befagyott Botteni-öblön próbáltak átkelni, ám félúton megrepedt és darabokra szakadt alattuk a jégtakaró, és egy nyílt vízen sodródó hatalmas jégtáblán rekedtek - jelentette a helyi sajtó.

Óriási jégtáblán rekedt két német túrázó a Balti-tengeren

A Botteni-öböl a Balti-tenger északi részén, Svédország és Finnország között található. Az öböl teljesen zárt, így a hideg téli hónapok során gyakran előfordul, hogy egybefüggő jégtakaró borítja be a vízfelületet. Ilyenkor extrémsportolók és a kalandtúrázók gyakran megkísérlik átszelni a mintegy százötven kilométeres távolságot a jégen Svédország és Finnország között.

Így tett az a két német túrázó is a hétvégén, akik aztán bajba kerültek. Beszámolók szerint a középkorú férfiak épp a sátruk közelében pihentek, amikor a jég megrepedt alattuk. A repedés aztán rövid időn belül tovább tágult, és a jégtábla, amelyen tartózkodtak, lassan elszakadt a környező jégmezőtől.

A túrázóknak sikerült stabilizálni a helyzetüket a jégtáblán, a felszerelésük nagy része azonban a vízbe esett, köztük olyan tárgyak, amelyek a további haladáshoz vagy a táborozáshoz lettek volna szükségesek. Ekkor döntöttek úgy, hogy segítséget kérnek egy műholdas jeladón keresztül. A finn hatóságok ezután rövid időn belül megkezdték a keresési és mentési művelet.

A mentés azonban nem volt egyszerű. A jégmező folyamatosan változtatta a helyzetét, a keresőhelikoptereknek pedig hatalmas, fehér jégtáblák között kellett megtalálniuk két embert. A síelők ezért kreatív megoldáshoz folyamodtak: a jégdarabokból és a hóval kontrasztot adó elemekből hatalmas „SOS” feliratot raktak ki a jégen.

A mentőakció végül sikerrel járt. A helikopter személyzete néhány órával a riasztás után észrevette a jelzést, majd leeresztett mentőkötél segítségével kiemelte a két túrázót a jégtábláról. A beszámolók szerint a páros erősen kihűlt, de komoly sérülést nem szenvedett. A mentők kórházba szállították őket megfigyelésre, ahol rövid időn belül stabil állapotba kerültek.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.