
Tragédia: ígéretes zenei karrier előtt állt, balesetben elhunyt a fiatal énekesnő
A baleset körülményeit még vizsgálják a nyomozók. Hosszú percekig küzdöttek az életéért.
Gyászol a zenei világ, hiszen az ígéretes R&B énekesnő, Soriah Barry tragikus módon életét vesztette egy szörnyű autóbalesetben, Londonban. A 27 éves lány autója egy emeletes busznak csapódott, majd a mentősök minden igyekezete ellenére elvesztette a küzdelmet az élete felett.

A fiatal énekesnő halála mindenkit teljesen megrázott
Egyes információk szerint a tragédia előtt néhány nappal az énekesnő a Apple Music képviselőivel találkozott, mivel nagy érdeklődést övezte a lány dalait, ezért úgy tűnt minden a legnagyobb rendben halad a zenei karrierjében. Azonban a tragikus baleset elvágott mindent, hiszen a 27 éves lány autója egy emeletes busznak csapódott. Olyan súlyos sérülései voltak, hogy az életét már nem lehetett megmenteni - belső vérzés és súlyos májsérülés okozta a halálát.
Számos járókelő számolt be a tragikus pillanatokról. A halottkém szerint a lány nem kapcsolta be a biztonsági övet, sőt az ütközés előtt semmilyen kitérő manővert sem tett, mintha nem érzékelte volna a veszélyt. Az autó olyan hatalmas erővel ütközött, hogy a buszsofőr, Elizabeth Kalegga a padlóra esett.
Pontosan úgy hagytuk a szobáját, ahogy volt… A lámpa még mindig ég, a sminkje mindenhol ott van
- nyilatkozta megtörten az édesanya.
A családtagok véleménye szerint elterelődhetett a figyelme, és amikor észlelte a bajt fék helyett véletlen a gázra lépett. Az ittas vezetést azonban kizárták a vizsgálatok alatt - írja a life.






