RETRO RÁDIÓ

Álomból rémálom: az esküvője után kapta meg a lesújtó diagnózist a háromgyermekes anya

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2026. 03. 01. 20:30

A fiatal nő egész addigi élete fenekestől felfordult. A háromgyermekes édesanya elmondása szerint már évek óta tapasztalt aggasztó tüneteket, és már azt gondolta, sosem kapja meg végül a helyes diagnózist.

Néhány nappal az álomesküvője után kezdett aggasztó tüneteket tapasztalni az újdonsült feleség, majd ezt követően olyan diagnózist kapott, amely az egész addigi életét fenekestől felforgatta. A 29 éves, háromgyermekes Chelsea Shields az angliai Doncasterből tavaly augusztusban házasodott össze a szerelmével, Connerrel, majd pár nappal később úgy ébredt fel, hogy nem látott a jobb szemével.

orvos, betegség, kórház, diagnózis, rák, daganat, tünet, panasz
Az édesanya egész addigi életét felforgatta a diagnózis / Fotó: Pexels (Képünk illusztráció)

Nem sokkal az álomesküvő után érkezett a sokkoló diagnózist

Teljes feketeség volt. Azt hittem, csak az esküvő miatti stressztől lehet, mivel életem legnagyobb napját tervezgettem

- emlékezett vissza a nő, aki, miután felkereste az orvosát, azt a választ kapta, hogy a panaszát egy vírusfertőzés okozta. Antibiotikumot írtak fel neki, majd beutalták egy szemészeti klinikára, órákkal később viszont mennydörgésszerű fejfájást kezdett tapasztalni, egy hirtelen és súlyos fejfájást, amely a Mayo Klinika szerint akár potenciálisan életveszélyes állapotra, például agyvérzésre utalhat, ráadásul a beszéde is zavarossá vált.

Háromszor szültem természetes úton fájdalomcsillapítás nélkül, és inkább megtenném azt újra, egymás után, mint hogy ezt ismét átéljem

- mondta el a fejfájásával kapcsolatban Chelsea.

Az édesanya a legidősebb, négyéves kislányát kérte meg arra, vigye oda neki a telefonját, hogy felhívhassa a férjét, majd – mivel ő maga sem értette a saját beszédét –, arra is, hogy mondja el a férfinak, mi történt. A nő ezt követően kórházba került, az állapota pedig folyamatosan romlott.

Nem tudtam járni, feldagadt a testem, nem tudtam enni. A testem állandó harcban állt

- tette hozzá Chelsea, kiemelve, a húgyhólyagja sem működött megfelelően, valamint elgyengültek a lábai.

Rettenetesen féltem. Azt hittem, meg fogok halni. Minden egyes alkalommal, amikor beszéltem a családommal, úgy búcsúztam el tőlük, mintha az lenne az utolsó alkalom, hogy látom őket

- tette hozzá az édesanya

Kezdetben az orvosok azt gyanították, Chelsea szklerózis multiplexben (MS) szenved, ám a további vizsgálatok – beleértve az MRI- és CT-vizsgálatokat, valamint a lumbálpunkciót, avagy gerinccsapolást –, funkcionális neurológiai rendellenességet (FND) állapítottak meg nála.

Az FND az idegrendszer működésével és az agy, valamint a test jelek küldésével és fogadásával kapcsolatos probléma.

Chelsea szerint ez a diagnózis számos olyan tünetet megmagyarázott, amelyeket már tinédzserkora óta tapasztalt, beleértve a súlyos fájdalmat, a krónikus fáradtságot és a hirtelen gyengeséget.

Voltak véletlenszerű problémáim, de ezeket mindig a hormonoknak vagy a stressznek tulajdonították. A vizsgálatok soha nem mutattak ki semmit. A testem bal oldala gyenge volt, amikor felébredtem. Nem tudtam rendesen járni, a lábam egyszerűen feladta, és elestem, de azt hittem, csak ügyetlen vagyok

- árulta el a nő, aki az évek során számos téves diagnózist kapott.

Két évig epehólyag-problémáim voltak. Egy évvel az eltávolítás előtt azt mondták, hogy szorongásom van. Aztán sürgősségi műtétre volt szükségem, hogy az epehólyagot eltávolítsák

- tette hozzá Chelsea, hozzátéve, már-már beletörődött abba, hogy talán soha nem kap választ arra, mi történik az egészségével, így – bár a krónikus betegségére nincs gyógymód, sem gyógyszer –, valahol megkönnyebbült, amikor kiderült az igazság.

Az édesanya manapság nem tud dolgozni, járássegítőt használ, rohamokat, valamint remegést tapasztal a karjában és a lábában, illetve akadnak olyan időszakok, amikor nem tud beszélni, valamint az evéssel is problémai vannak. Chelsea most arra biztatja a megmagyarázhatatlan tünetekkel küzdőket, hogy szólaljanak fel és álljanak ki magukért.

A krónikus betegségben szenvedőket nem kezelik megfelelően. Minél gyorsabban kiköveteljük a válaszokat, annál hamarabb kaphatjuk meg a szükséges diagnózist és támogatást

- jelentette ki Chelsea, a People beszámolója szerint.

@chelseashieldsofficial a battle i didnt think id face and shouldn't have faced if my local hospital took my concerns seriously 3 weeks ago. #health #battle #foryou #fight ♬ Fighters - OctaSounds

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.