
"Örökké hiányozni fog" - Pusztító betegség ragadta magával a hatéves kislányt
Az édesanya fájdalma kimondhatatlan. A kislány még évekkel ezelőtt kezdett az influenzához hasonló tüneteket tapasztalni, majd idővel kiderült, hogy annál sokkal súlyosabb betegség áll a háttérben.
Könnyfakasztó videót osztott meg egy édesanya idén februárban arról, hogyan változtatta meg a rákkal vívott küzdelem a kislányát, ám mindezek dacára az ő szemében továbbra is ugyanaz az élénk, vidám gyermek maradt, aki a betegsége előtt volt. Aspen mindössze négyéves volt, amikor 2023-ban, nem sokkal egy családi kirándulás után az influenzához hasonló tüneteket kezdett el tapasztalni: az anyja, a kétgyermekes Kiersten Peterson többször is orvosi segítséget kért, miután a kislány állapota egyre csak rosszabbodott, ám a helyzet végül odáig fajult, hogy Aspen az egyik szemére megvakult.

Elvittem egy szemészhez, mivel a gyermekorvos azt mondta, csak az influenzavírustól van, ami ráment Aspen egyik szemére. A szemész ekkor CT-vizsgálatot kért a fejéről, így találták meg a daganatot
- emlékezett vissza a 30 éves nő.
2023 júliusában Aspennél 4. stádiumú rabdomioszarkómát diagnosztizáltak, egy ritka és agresszív izomrákot, amely leggyakrabban gyermekeknél fordul elő. Aspen kezelései előbb a floridai Jacksonville-ben vették kezdetüket, ám miután úgy vélte, erősebb kezelésre van szükség, Kiersten és a gyerekei 2023 szeptemberében Bostonba költöztek. A kislány végül tíz hónapra remisszióba került, azonban egy rutinvizsgálat később kimutatta, hogy visszaesett, a betegség pedig már átterjedt a tüdejére és a nyirokcsomóira is.
A betegség lassan felemésztette a kislányt
Ezután ismét egy megterhelő kezelési kör vette kezdetét Aspen számára, aki 2025 augusztusáig egy újabb intenzív kemoterápiás kúrán esett át. Mindez pusztító hatással volt a szervezetére, és intubációra kényszerítette az intenzív osztályon. Végül Kiersten arra a nehéz döntésre jutott a lánya orvosaival, hogy hospice, avagy életvégi ellátásra helyezik Aspent, és felhagynak a kemoterápiával, ami több fájdalmat okozott, mintsem használt.
Bár a rák és a kezelések rettenetesen megviselték Aspent, az édesanyja mindent megtett, annak érdekében, hogy a lánya kiélvezhesse a gyermekkorát: ennek ellenére szívszorító volt végignéznie, ahogy minden igyekezete dacára a kislánya szeme láttára sorvad el.
Aspen 2026. március 3-án, mindössze hatéves korában hunyt el: noha Kiersten tisztában volt azzal, milyen sors vár a lányára, erre a veszteségre egyszerűen nem tudott felkészülni.
Soha nem tudsz igazán felkészülni a gyermeked halálára és a szenvedésének a látványára úgy, hogy közben erős is maradsz
- mondta el az édesanya, aki jelenleg Aspen öccsének gondozására és a kislányával közös emlékekre támaszkodik a gyász közepette.
Mindig hálás leszek azért, amiért ennyi minőségi, anya-lánya időt tölthettem el vele. Örökké hiányozni fog a lányom, aki egyben a legjobb barátnőm is volt
- tette hozzá Kiersten, a People beszámolója szerint.







