RETRO RÁDIÓ

Brutális baleset: Csodával határos módon túlélte a férfi a 60 méteres zuhanást

Létrehozva2026. 03. 15. 18:00

Súlyos baleset történt a texasi Palo Duro Canyon-ban, amikor egy férfi autója kb. 60 méter zuhanás után ért földet.

A kanyon parkőrei március 9-én értesültek arról, hogy egy lehetséges sérült szorul segítségre a Mack Dick pavilonoknál. A park személyzete egy vérző és bevérzett szemű, láthatóan balesetet szenvedett férfira talált rá a helyszínen, aki elmondta, hogy egy defekt következtében veszítette el az irányítását a jármű felett, és zuhant a kanyonba.

brutális baleset a kanyonban
Csodával határos módon túlélte a balesetet a férfi Fotó: Texas állam parkőrsége

Szinte hihetetlen, de a férfi túlélte, hogy autója kb. 60 métert zuhant, majd másnap reggel saját lábán sétált el a mentés helyszínére.

A hatóságok gyorsan rátaláltak a fejjel lefelé megálló járműre, ami az előző este tért le az útról és zuhant a mélybe. A nehezített körülmények miatt a mentéshez több állami ügynökséget is bevontak. A jármű kiemeléséhez a mentők magaslati kötélrendszert használtak, és egy kábelt erősítettek az autóra.

A brutális balesetet elszenvedő férfi a körülményekhez képest jól van

A férfi a nyomozóknak elmondta, hogy másnap reggel gyalog tudott eljutni az autótól a pavilonhoz, mintha mi se történt volna vele. Hamarosan a Northwest Texas Hospitalba szállították, ahol a szemmel látható sérülések mellett agyrázkódást szenvedett, és több helyen is eltört a bordája.

Az eset ismét ráirányította a figyelmet, mennyire kiszámíthatatlan lehet a közlekedés a hegyekben és a kanyonokban – de ennél az incidensnél az óriási szerencsének köszönhetően csodával határos módon a férfi túlélte a zuhanást, és másnap reggel még sétálni is tudott.

Forrás: People

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.