
Naponta hat üveg bort ivott a 27 éves férfi: „Nem tudom, hogyan élek még”
Ma már józan, és másoknak segít leszokni az alkoholról.
A ma 27 éves férfi, Sean Holland egészen 21 éves kora óta napi szinten megivott hat üveg bort, ami rendkívül súlyos egészségügyi kárt okozott a későbbiekben. Elmondása szerint egy időben annyira besárgult, mint egy Simpson-figura.

A naponta fogyasztott hat üveg bor teljesen szétroncsolta a férfi szervezetét
Sean még 18 évesen kezdett inni. Állítása szerint a sör segített neki a szorongása és pánikbetegsége kezelésében. 21 éves korára már reggelente, kertészként dolgozva is sört ivott, és látványos tünetei voltak, ha nem jutott alkoholhoz. Ezután borra és tömény italokra váltott: reggelire vodkát ivott, napközben pedig hat üveg bort döntött magába. Naponta 55 fontot költött alkoholra. Elmondása szerint részegen erőszakossá vált, és 2023 augusztusa és 2024 októbere között háromszor is börtönbe került alkoholhoz köthető bűncselekmények miatt.
A forduló pont azonban 2025 márciusában, a születésnapján jött el. Akkor egy hotelszobában ébredt, amely tele volt üres üvegekkel – egy sikertelen öngyilkossági kísérlet után. Eldöntötte, hogy többet nem iszik, majd egyik napról a másikra felhagyott ezzel a káros szenvedélyével. Egyik alkalommal súlyos elvonási tünetei voltak, akkor a rémült szülők értesítették a mentőket.
Az orvosok megállapították, hogy májgyulladása, májzsugora, vesekárosodása, lépgyulladása és hasnyálmirigy-gyulladása van. A kórházban a vizelete feketévé vált, és három hónapon át tetőtől talpig sárga volt.
A szerveim kezdtek leállni. Nem tudom, hogyan élek még. Először a szemem sárgult be, de nem érdekelt. Négy nap után teljesen sárga lettem, a szememben sem látszott fehér rész. Három hónapig voltam sárga. Körülbelül három hónap kellett, mire a szemem visszanyerte a normális színét. Mindenki bámult, és Simpson-figurának hívott, de csak nevettem rajta. Annyira mélyre kerültem, hogy már semmi sem érdekelt
- idézte fel.
Miután kiengedték a kórházból, két hónapot töltött rehabilitáción, és már 11 hónapja tiszta. Ma Sean alkoholizmussal küzdő emberekkel dolgozik, és szeretné bátorítani őket, hogy bármilyen mélyről is, de van kiút - írja a The Mirror.
Mindig van fény az alagút végén, bármennyire is reménytelennek tűnik. Ha én képes voltam rá, bárki képes rá. Az életem olyan módon változott meg, amit el sem tudok magyarázni. Visszakaptam a családomat, stabil jövedelmem van, és olyan barátaim, akik jó hatással vannak rám
- magyarázta a férfi.






