
25 évesen lemondott a nőiességéről, az életéért cserébe: „A melleim ketyegő bombák voltak”
Történetét a TikTokon is megosztotta. Libby Pearson megelőző célú, kétoldali masztektómián esett át, miután kiderült, hogy a BRCA1 génmutáció több mint 80 százalékos mellrákkockázatot jelent számára.
25 évesen a legtöbb nő a társasági programjait szervezi, hétvégi kiruccanásokat tervez, vagy épp a karrierjét igyekszik előrébb vinni. Csakhogy a Kentből származó Libby Pearson előtt egészen más döntés állt: azonnal eltávolíttatja mindkét mellét, vagy vállalja a kockázatot, hogy a mellrák később elveszi tőle, akár az életével együtt.

A mellrák kockázata miatt 25 évesen eltávolíttatta mindkét mellét
Mindössze 19 éves volt, amikor a vérvizsgálat kimutatta: örökölte a BRCA1 génmutációt - ugyanazt, amely miatt Angelina Jolie is megelőző műtétre vállalkozott, - az édesanyjától, aki kemény kemoterápia után győzte le a mellrákot.
Arra emlékszem, azt gondoltam: miért kell ezzel foglalkoznom, amikor még tinédzser vagyok? A TikTok akkoriban még nem volt igazán jelen, így senki nem volt körülöttem, aki hozzám hasonlóan fiatal lenne ilyen helyzetben. Teljesen egyedül éreztem magam.
Az orvosok azt mondták, hogy 25 éves korában ismét felkeresik, mivel akkor jöhetnek szóba a megelőző lépések. Így is lett, 2025 áprilisában megszólalt a telefonja. Behívták egy konzultációra és elmondták, hogy BRCA1-mutációval a mellrák kialakulásának esélye 80 százalék fölött van. Egyetlen műtéttel, megelőző kétoldali masztektómiával, ez az arány 10 százalék alá csökkenthető.
A sebészem rám nézett, és azt mondta: ‘Két hét múlva be tudunk tenni.’ Teljesen lefagytam. Azt hittem, hónapjaim lesznek felkészülni. Ehelyett hirtelen minden felgyorsult
- mondta, aztán az anyjára nézett, arra a nőre, aki már legyőzte a rákot, és bólintott. Úgy döntött, nem engedi, hogy a rák vegye át az irányítást.
2025. augusztus 12-én úgy ment be a kórházba, hogy tudta, amikor távozik, már nem lesz ott a melle, amellyel együtt felnőtt. Implantátumot választott, mert a természetes rekonstrukcióhoz nem állt rendelkezésére elég saját szövet.
Az első alkalom, amikor belenézett a tükörbe, nagyon nehéz volt a fiatal nő számára. Miközben fizikailag gyógyult, az érzelmi felépülés sokkal lassabban haladt. Azonban lassan erőt talált a döntésében, és újfajta önbizalom született benne:
„Ma, amikor tükörbe nézek, erősnek érzem magam. Bátornak. Úgy érzem, legyőztem a rákot, mielőtt egyáltalán megpróbálhatott volna legyőzni engem” - mondta büszkén.
Alig pár órával a nagy műtét után Libby elővette a telefonját a kórházi ágyon fekve, és TikTok-videót készített. A videó hamar felkapott lett, és üzenetek tucatjai érkeztek fiatal nőktől, akik pontosan azt élték át, amit ő 19 évesen: félelmet, zavartságot, magányt - számolt be róla a Daily Star.






