5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Szép új világ: Brüsszel bevándorlónegyedeiben már a buszok se járnak a migránsok miatt

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 12. 30. 14:12

A döntést a buszsofőrök testi épségének megóvásával indokolták.

A brüsszeli közlekedési vállalat (De Lijn) bejelentette, hogy a társaság által működtetett buszok nem közlekednek a belga főváros bevándorlónegyedeiben a marokkói labdarúgó-válogatott mérkőzéseinek ideje alatt, illetve az azokat követő néhány órában - jelentette a 7sur7 belga hírportál. Döntését a cég azzal magyarázta, hogy az ilyen meccsek után zavargások szoktak kitörni a marokkói bevándorlóközösségekben, melyek veszélybe sodorják a buszsofőrök testi épségét. 

Brüsszel bevándorlónegyedeiben már a buszok se járnak a migránsok miatt

A közlekedési vállalat tájékoztatása szerint az intézkedés Brüsszel északi részeit, köztük Molenbeeket, valamint a környező sűrűn lakott városrészeket érinti, és kizárólag a mérkőzések idején - és közvetlenül utánuk - alkalmazzák azt. Noha a cég erről nem tesz említést, Molenbeek lakosságának durván 70 százaléka bevándorló hátterű, főként marokkói, török és más észak-afrikai gyökerű migránsok alkotják.

A döntés hátterében a közlekedési vállalat és a rendőrség által készített kockázatelemzés állt. A hatóságok szerint a marokkói válogatott mérkőzései nagy tömegeket vonzanak az utcákra, és a korábbi tapasztalatok alapján ilyenkor rendszeresen zavargások törnek ki.

"Meg akarjuk akadályozni, hogy sofőrjeink zavargásokban vagy spontán, erőszakos ünneplésekbe keveredjenek" 

- fogalmazott közleményében a brüsszeli közlekedési vállalat.

Ahogy arra számítani lehetett, a döntés heves politikai vitákat váltott ki. Molenbeek önkormányzata és több helyi politikus úgy véli, hogy a buszok leállítása kollektíven negatív színben tünteti fel a kerületet. A kritikus hangok szerint az ilyen döntések hozzájárulhatnak egyes városrészek megbélyegzéséhez, és erősíthetik a társadalmi feszültségeket.

A közlekedési vállalat ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy az intézkedés nem egy adott közösség ellen irányul, hanem kizárólag az utasok és a járművezetők biztonságát szolgálja. Álláspontjuk szerint a buszok elterelése technikai és operatív kérdés volt, amelyet más nagy tömegeket megmozgató események – például koncertek vagy demonstrációk – idején is alkalmaznak Brüsszelben.

 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.