
Elsöprő katonai erővel fenyegette meg Trump a nigériai iszlamistákat
Nigériában soha nem látott méreteket öltött a keresztények elleni erőszak – az év eleje óta több mint hétezer hívőt gyilkoltak meg iszlamista fegyveresek. A helyzet mostanra odáig fajult, hogy Donald Trump katonai intervencióval fenyegetőzik.
Donald Trump amerikai katonai beavatkozást helyezett kilátásba Nigériával szemben, amennyiben a közép-afrikai ország vezetése nem lép fel határozottan a keresztény közösségekkel szemben elkövetett tömeggyilkosságokkal szemben - jelentette a Reuters nemzetközi hírügynökség.

Közösségi oldalán írt bejelentésében Trump azt mondta, az Egyesült Államok azonnal leállítja a Nigériának nyújtott segélyeket és támogatásokat, ha a keresztények helyzete nem javul az országban, és „szükség esetén” katonai beavatkozást is fontolóra venne „az iszlamista terroristák kiirtására”.
„Ha a nigériai kormány továbbra is hagyja, hogy keresztényeket gyilkoljanak, az Egyesült Államok azonnal leállít minden segélyt és támogatást. Sőt, ha kell, fegyverrel vonulunk be ebbe a mostanra szégyenteljes országgá vált helyre, hogy eltöröljük az iszlám terroristákat, akik ezeket a szörnyűségeket elkövetik”
- fogalmazott közösségi oldalán Trump, hozzátéve, hogy utasította Pentagont, hogy készüljön fel egy lehetséges katonai intervencióra. "Ha támadunk, az gyors, brutális és édes lesz – pont úgy, ahogy ezek a terroristák támadnak a drága keresztényeinkre" - szögezte le az elnök.
A kijelentés nagy visszhangot váltott ki nemcsak Nigériában, hanem a nemzetközi közösségben is. A nigériai kormány reagálásában hangsúlyozta, hogy az ország alkotmánya garantálja a vallásszabadságot, és a kormány elkötelezett az erőszak minden formájának visszaszorítása mellett. A nigériai elnök kijelentette, hogy nyitott az Egyesült Államok együttműködésére a terrorizmus elleni küzdelemben, de minden külföldi beavatkozásnak tiszteletben kell tartania az ország szuverenitását.
A feszültség hátterében az áll, hogy Nigéria évek óta súlyos biztonsági problémákkal küzd, különösen az ország északi és középső régióiban. A Boko Haram nevű terrorszervezet, valaminaz Iszlám Állam nyugat-afrikai szárnya (ISWAP) rendszeresen követ el tömeggyilkosságokat a keresztény csoportokkal szemben. A keresztényüldözés mértéke már a nemzetközi figyelmet is felkeltette: az Open Doors nevű szervezet szerint Nigéria ma a világ legveszélyesebb országa a keresztények számára.
Trump mostani fenyegetése élesen eltér az amerikai külügyminisztérium eddigi óvatos megközelítésétől. Az elnök a vallásszabadság megsértését „egzisztenciális fenyegetésnek” nevezte, és politikai szövetségesei szerint ezzel az Egyesült Államok erkölcsi felelősségét hangsúlyozza a keresztény közösségek védelmében.
A nigériai elnöki hivatal a hétvégén kiadott közleményében „üdvözölte az Egyesült Államok terrorizmus elleni együttműködési ajánlatát”, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a nigériai biztonsági erők önállóan is képesek megvédeni a lakosságot.
Donald Trump pénteken saját közösségi oldalán, a Truth Socialon bejelentette, hogy felvette Nigériát „a különleges aggodalomra okot adó országok” listájára a keresztényeket fenyegető erőszak miatt, ugyanis szerinte ott „radikális iszlamisták ezrével gyilkolják a keresztényeket”. A listán a vallásszabadságot megsértő országok szerepelnek, közöttük Kína, Mianmar, Észak-Korea, Oroszország és Pakisztán. A listán Nigéria Trump első mandátuma idején már szerepelt, de utódja, Joe Biden 2021-ben törölte onnan a nyugat-afrikai országot. Trump döntése újra lehetővé teszi szankciók kiszabását Nigériával szemben, ami humanitárius segélyek leállítását is jelentheti.
Afrika legnépesebb és kőolajban gazdag országában több mint kétszáz etnikum gyakorolja a keresztény, az iszlám és a törzsi vallásokat. A népcsoportok között azonban már hosszú ideje erőszak dúl, és ebben a vallási különbségeket gyakran felülmúlja az etnikumok közötti megosztottság, illetve a megélhetésért folyó küzdelem, vagyis például az állattartók és a földművesek közötti harc a földekért és vízforrásokért. A helyzetet súlyosbítja, hogy a szélsőséges iszlamista Boko Haram fegyveres szervezet már mintegy 15 éve terrorizálja Északkelet-Nigéria lakosságát, tízezrek – de elsősorban muszlimok – halálát okozva.
Az Európai Unió felszólítja a tanzániai hatóságokat, hogy tanúsítsanak maximális önmérsékletet az emberéletek megóvása érdekében - jelentette ki az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő vasárnap arra reagálva, hogy halálos áldozatai is vannak a tanzániai választások utáni zavargásoknak, amelyek ellen a rendőrségnek is fel kellett lépnie.
Az Európai Unió nevében kiadott közleményében Kaja Kallas kijelentette: az EU-t komoly aggodalommal töltik el a választás napján bekövetkezett, és azóta is tartó események, köztük az erőszak alkalmazása, az internet leállítása, valamint egyes helyeken a választási folyamatot érintő szabálytalanságairól szóló beszámolók.
"A halálesetekről és a jelentős sérülésekről szóló megbízható jelentések rendkívül aggodalomra adnak okot" - fogalmazott Kallas, majd hozzátette: a jelentések a választások előtti időszakban tapasztalt egyenlőtlen versenyfeltételekről, emberrablásokról és eltűnésekről, valamint a polgári és demokratikus teret korlátozó erőszakról szóltak.
Kijelentette: az EU felszólít minden őrizetbe vett politikus szabadon bocsátására, a letartóztatottak esetében szilárd jogi alapokon nyugvó, átlátható és tisztességes tárgyalások lefolytatására, valamint az emberrablások, eltűnések és az erőszak minden bejelentett esetének gyors és alapos kivizsgálására.
Az EU biztatja Tanzánia kormányát, hogy folytassa erőfeszítéseit a teljes körű többpártrendszer megvalósítása érdekében, és folytasson nyílt és befogadó párbeszédet minden érdekelt féllel, különösen az ellenzéki pártokkal és a civil társadalommal a megbékélés érdekében - tette hozzá közleményében az uniós diplomácia vezetője.







