
Szívszorító tragédia: részegen elaludt öt hónapos fián fekve az anya, megfulladt a kicsi
A gyermek apja hívta a hatóságokat miután holtan találta a fiát.
Elképesztő tragédia történt Amerikában, ahol azok után tartóztattak le egy oklahomai nőt, hogy részegen elaludt csecsemőjén fekve, aki ennek következtében meghalt. Az öthónapos csöppség halála miatt a helyi hatóságok heteken át nyomoztak.

Tragédia: részegen elaludt öthónaposán fekve, megfulladt a kicsi
A helyi rendőrség közlése szerint a 31 éves Sarah Jamison otthonába október 18-án hajnalban riasztották őket, miután a kisfiú elszürkült és nem lélegzett. Az anyát mellette részegen találták meg és alig bírták felkelteni őt. Amikor pedig végre magához tért alkohol szaga volt, alig bírt beszélni és járni sem tudott egyedül.
A nő az intézkedés során azt mondta:
Ha a gyerekem meghalt, akkor én is meghalhatok akár. Mondtam, hogy segítségre van szükségem. Próbáltam segítséget kérni.
A nyomozati anyag szerint Jamison emlékezett rá, hogy előző este megivott egy hatos csomag sört és egy rumot, de utána már semmire sem emlékezett. Elmondta, hogy a terhessége alatt nem ivott, de a szülés után körülbelül hat héttel újra elkezdett inni. Azt is bevallotta, hogy a szülés utáni depresszióval küzdött, erősebben, mint korábbi gyermekeinél.
A baba apja a rendőröknek úgy nyilatkozott, hogy a tragédiát megelőző este tíz körül ért haza, és együtt ittak Jamisonnal, aki ezt követően elvitte a babát aludni, ő pedig a kanapén maradt. Amikor később bement a hálószobába, a kisfiút Jamison válla alatt, élettelenül találta. Kiemelte, gyakran aludtak együtt közösen fiúkkal. A Jamisontól vett vérminta ezt követően 0.309-os véralkoholszintet mutatott ki. Gyermekelhanyagolás vádjával kell szembenézzen, írja a CrimeOnline.






