
Német fiatalok a sorkatonaság ellen: A jövőnk nem Friedrich Merz dolga - Videó
A TikTokon és az Instagramon terjedő videókban a fiatalok világosan kifejezik álláspontjukat: elutasítják, hogy a politika a szabadságuk korlátozásával próbálja meg kezelni a társadalmi gondokat. Német fiatalok körében nagy felháborodást keltett a CDU és különösen Friedrich Merz azon elképzelése, hogy ismét kötelezővé tennék a sorkatonaságot.
A német fiatalok nem kérnek a sorkatonaságból – szabadságot akarnak, nem behívót. A megszólalók hangneme egyszerre dühös és kiábrándult. Sokan úgy érzik, a CDU javaslata elavult szemléletet tükröz: azt, hogy a fiatalokat még mindig könnyen mozgatható erőforrásnak tekintik, akiket parancsszóra lehet beállítani a sorba. Egyikük szerint teljesen elfogadhatatlan, hogy a párt ilyen elképzeléssel áll elő, hiszen szeretnének maguk dönteni a szabadságukról, arról, mit kezdenek az életükkel az iskola után. Mások elismerik, hogy szükség van felelősségvállalásra és közösségi szolgálatra, de úgy vélik, a kötelességérzetet nem parancsszóval, hanem vonzó lehetőségekkel kell erősíteni – számolt be róla a Magyar Nemzet.

Sokan elismerik, hogy szükség van elkötelezett emberekre, akár a Bundeswehrben is, de nem ez kötelezettséggel, hanem szabad döntéssel kell, hogy történjen. Kritizálták azt is, hogy a német állam ahelyett, hogy javítaná az önkéntes szolgálatok feltételeit és fizetését, inkább kötelező rendszert erőltetne a fiatalokra. A jelenlegi programokban még a lakhatást sem tudják fedezni a résztvevők, ezért előbb ezeket kellene vonzóbbá tenni. Végül arra is rámutatnak, hogy a sorkatonaság gondolatát főként az idősebb generáció támogatja, míg a fiatalok körében szinte senki sem akarja. Az egyik megszólaló üzenete egyértelmű:
Friedrich Merz, a jövőnk nem a te dolgod
Egy német influencer szatirikus hangvételű videóban kommentálta az aktuális híreket, miközben sajátos stílusában gúnyt űzött a közéletből.
A videóban a sorkötelezettség bevezetéséről szóló vitára is kitér, különösen arra, hogy egyesek már a nőkre is kiterjesztenék a kötelezettséget.
A készítő erre csípős megjegyzéssel reagál: – Mielőtt bárki ezt követelné, előbb legyenek egyenlők a karrierlehetőségek és a bérek! – majd poénosan hozzáteszi: – Ha az állam be akarja hívni Gabit, Gabi bizony nemet mond.
Egy másik videóban megszólaló fiatal élesen bírálta a sorkatonaság tervét, és a társadalmi igazságtalanságokra hívta fel a figyelmet: szerinte egyes egyedülálló anyák élelemsegélyre szorulnak, hajléktalanok élnek az utcán, és sokakat kiszolgáltatott, rosszul fizetett munkakörökbe kényszerítenek. Felháborítónak tartja, hogy mindezek után elvárnák tőle, hogy a német tőke érdekeiért fegyverbe szálljon, és olyanokra lőjön, akiket közelebb érez magához, mint a valódi kizsákmányolókat.
Hozzátette: számára a háború a legrosszabb lehetőség, és mindig a polgári eszközökkel történő konfliktuskezelést választaná.
Az üzenet világos: a fiatal német generáció nem akarja, hogy az idősebb politikusok a saját politikai vagy gazdasági problémáikat a fiatalokra terheljék. Miközben a negyvenes, ötvenes korosztály többsége támogatja a sorkatonaság visszahozását, a húszévesek döntő többsége elutasítja azt – nem lustaságból, hanem azért, mert nem hajlandók feladni a személyes szabadságukat semmiféle háborúért.






