
Rákkal diagnosztizálták a vőlegényt, két nap alatt szerveztek neki álomesküvőt
A hospice ellátásban részesülő férfit igazán boldoggá tette az összefogás. A rákbetegség miatt gyorsan kellett cselekedni.
Karl Marsh, akit 2024 májusában diagnosztizálták rákkal, idén november 9-én, vasárnap feleségül vette menyasszonyát, Sarah Wooley-t. Az esküvőt mindössze 48 óra alatt szervezte meg a brit Katharine House Hospice személyzete, ahová Marsh-t októberben szállították át.

A hospice ellátás közleménye szerint Wooley így nyilatkozott:
Már évekkel ezelőtt meg kellett volna tennünk. Egy este csak ránéztünk egymásra, és azt mondtuk: ‘Megházasodjunk?’ — és ennyi volt.
A rákbetegség felgyorsította az eseményeket
A pár 2010 óta ismerte egymást, de kapcsolatuk 2022 karácsonyán vett romantikus fordulatot. Eredetileg november 22-én szerettek volna összeházasodni, de Marsh állapotának romlása miatt előrébb hozták a dátumot. Wooley elmondta, hogy vőlegénye a tervek szerint hazamehetett volna, de mellkasi fertőzés alakult ki nála, és vissza kellett mennie a kórházba.
Amikor ismét hazajött, úgy éreztem, az állapota tovább romlott, ezért egyeztettem a hospice szolgálattal, és megszerveztem, hogy november 8-án újra felvegyék. De mivel az esküvőnket 22-re terveztük, eldöntöttük, hogy előbbre hozzuk
– mondta. A hospice dolgozói azonnal munkához láttak, hogy megvalósítsák a pár „álomesküvőjét”. A Terápia és Jóléti Központot virágokkal, szirmokkal és fehér szőnyeggel borított folyosóval igazi esküvői helyszínné varázsolták. A hospice önkéntes lelkésze, David Clark tiszteletes 48 órán belül különleges engedélyt szerzett a házasságkötéshez.
Öröm volt vezetni a szertartást, és megtiszteltetésnek érzem, hogy életük ilyen pillanatába bevontak. Sokat tanultam tőlük a szeretetről, a kitartásról és a gyengédségről
– mondta. A hospice fekvőbeteg-részlegének vezető ápolója, Georgia, a helyi közösséghez fordult segítségért, hogy beszerezze az esküvőhöz szükséges dekorációkat, amelyeket a Head Over Heels Venue Dressing ingyen biztosított. Az ételeket a Sainsbury’s Stafford boltja adományozta — köztük az esküvői tortát is —, a hospice saját konyhai dolgozói pedig „első osztályú” esküvői reggelit készítettek a párnak - írja a People.
A hospice adománygyűjtésért felelős vezetője, Hannah Fahy szerint „az ilyen pillanatok gyönyörűen emlékeztetnek arra, mitől olyan különleges a hospice.”







