
Fel kellett vennie a mostohaapja vezetéknevét, hatalmas vita tört ki a családban
A tinédzsernek nem tetszett, hogy le kellett mondania vezetéknevéről.
Egy tinédzsert arra kényszerítettek, hogy felvegye mostohaapja vezetéknevét, amit ő nem akart. Végül 18 éves korában visszatért eredeti nevéhez, ami hatalmas feszültséget szított a családban.

A fiatal egyáltalán nem akarta felvenni mostohaapja vezetéknevét
Egy tinédzser elárulta, hogy édesapja meghalt, amikor 5 éves volt, édesanyja pedig egy évvel később újra férjhez ment. Mostohaapja szintén özvegy volt és négy gyermeke volt, míg a posztolónak két testvére van.
A 18 éves fiatal azt mondta, hogy amikor az esküvőre került sor, a felnőttek úgy döntöttek, hogy kötőjellel használják a vezetékneveiket és mindegyik gyerek nevét megváltoztatják.
A poszt írója és több mostohatestvére nem akarta a változtatást, de mivel még gyerekek voltak, ezért nem volt beleszólásuk a döntésbe. Ezen felül a házaspár a párjuk néhány gyerekét is örökbe fogadták.
A mostohaapám örökbe fogadta a testvéreimet, de én nem egyeztem bele. Az anyám örökbe fogadta az egyik mostohatestvéremet, de a többiek nem akarták, haragudtak az anyámra, amiért hozzáment az apjukhoz.
A fiatal nem szerette a nevét, a magánéletében mindig az édesapja vezetéknevét használta, ami konfliktust szült a családban. Egy idő után a fiatal három mostohatestvére megszakította a kapcsolatot a nővel, ami még nagyobb feszültséget szült.
A tinédzser úgy érezte, hogy az anyja még dühösebb rá, amiért nem használja a kötőjeles nevet. Amikor betöltötte a 18. életévét, meghozta a döntést, amire évek óta várt. Elmondta az anyjának és mostohaapjának, hogy hivatalosan is lemond a mostohaapja nevéről.
A mostohaapám azt mondta, hogy soha életében nem érezte magát ennyire megalázva.
A fiatal azonban megkönnyebbült és nem érzett bűntudatot a változtatás miatt. A poszt alatt a hozzászólók támogatják a fiatal döntését - írja a People.






