
Fiatalon diagnosztizálták végstádiumú mellrákkal - most minden napját a bakancslista teljesítésével tölti
Shanice Bennett mindössze 23 éves volt, amikor először mellrákot diagnosztizáltak nála. Most a betegség végstádiumban van.
A 26 éves Shanice Bennettnek azt mondták, túl fiatal ahhoz, hogy mellrákja legyen, azonban most, végstádiumú mellrák diagnózissal, úgy érzi, minden napot értékesen kell élnie. Most elhatározta, hogy mielőtt elfogyna az ideje, minél több tételt kipipál a bakancslistájáról.

Mellrák ellen harcolva pipálja ki a bakancslistáját a fiatal nő
Shanice először 2023 májusában kapott harmadik stádiumú mellrák diagnózist, miután saját magának fedezett fel egy csomót.
Elmentem a háziorvoshoz, de elintéztek azzal, hogy túl fiatal vagyok. Elengedtem a dolgot, majd visszamentem és ragaszkodtam hozzá, mert a nagynénémnek is volt mellrákja. Azt mondták, majd beutalnak, de úgy tűnt, semmi sem fog történni. Aztán persze, mégis megtörtént
- nyilatkozta Shanice.
A fiatal nő kemoterápián és sugárkezelésen esett át, emellett masztektómián (emlőeltávolításon) is átesett, és minden nyirokcsomóját eltávolították. 2024 márciusára befejezte a kezelést és remisszióba került.
Azonban a fiatal nő hátfájást kezdett érezni, amit kezdetben fáradtságnak tulajdonított.
Néhány hónappal később odáig fajult, hogy nem tudtam kikelni az ágyból, és felöltözni sem. Elmentem a sürgősségire, és ugyanazon a napon diagnosztizálták nálam a negyedik stádiumot, ami gyógyíthatatlan
- mondta a fiatal nő.
A rák most tragikusan átterjedt a csontjaira, a tüdejeire és a májára, ami korlátozott kezelési lehetőségeket jelent. Kétszer is kórházba került szepszis miatt, és hiperkalcémiával küzd, ami további komplikációkat okoz.
Tudom, hogy sok ember a kezelés után attól fél, visszatér a betegség. De én biztos voltam benne. Fiatal vagyok, megkaptam a kezelést
- folytatta Shancie.
Az orvosok nem adtak időtartamot, mivel elmondták, minden beteg másképp reagál a kezelésre. Ekkor döntött úgy, hogy elkészíti a saját bakancslistáját, hogy minél többet kipipálhasson az életében. Eddig elvitte hét éves unokaöccsét a párizsi Disneylandbe, és családjával New Yorkba is utazott. Idén láthatta anyját Cipruson házasodni, sőt, elkísérte a nászútra is.
Csak próbálok pozitív maradni. Nincsenek igazán rossz napjaim. Arra fókuszálok, hogy a lehető legtöbbet kihozzam az időmből. Sok utazással kapcsolatos vágyam van, és helyek, ahova el akarok jutni
- tette hozzá Shanice.






