
Halálos diagnózisa ellenére is küzd az anyuka, akinek bölcsességfoga helyett dudor nőtt a szájában
A rutin fogászati probléma megoldását gyógyszerek sem segítették. Orvosai azt mondták, készüljön a legrosszabbra, de az anyuka halálos diagnózisa ellenére is küzd.
Egy 39 éves anyuka azt hitte, hogy átlagos fogászati problémája van, amikor egy kis dudort vett észre az álla alatt. Ekkor még sejtelme sem volt arról, hogy orvosaitól halálos diagnózist fog kapni.

Nancy Major januárban vette észre, hogy bölcsességfoga helyén egy dudor alakult ki. Ezt először az akkor átélt náthának tudta be, de eközben légzési problémái is akadtak, sőt több kilót is fogyott.
Orvosai először antibiotikummal próbálták kezelni, de amikor a fájdalom nem csillapodott, fogorvosa eltávolította leghátsó fogát, remélve, hogy ez megold mindent.
Három héttel később még mindig fájdalmaim voltak, továbbra is fogytam, 69 kilóról mindössze 45 kilóra, és tudtam, hogy valami nem stimmel.
A dudor folyamatosan nőtt, ekkor már CT-vizsgálatokat végeztek, és amikor az orvosok megpróbálták leereszteni, rájöttek, hogy ez nem egy gennyel teli tasak.
Hallottam, ahogy húzkodják és kaparásznak. De semmi sem jött ki. Csak vér volt.
Egy nővér ekkor vette észre a problémát: azonnal orvost hívott, aki biopsziát rendelt el. Pár gyors teszt után már tudták, hogy Nancy-nek B-sejtes limfómája van, amelynek meglehetősen alacsony a túlélési aránya, de az anyuka rendkívül szerencsésnek számított.
Mivel az ő esetét korán elkapták, még csak első stádiumú volt, így nem terjedt át sehova, de ennek ellenére is elmondták neki, készüljön a legrosszabbra.
A B-sejtes limfóma egy olyan rákfajta, amely a B-limfocitákból indul ki. Ezek a fertőzések leküzdésére szolgáló antitestek termeléséért felelős fehérvérsejtek, és amikor kontrollálhatatlanul növekednek, leállítják a szervezet működését.
A kezelés a rák stádiumától függ, és magában foglalhatja a kemoterápiát, az immunterápiát, a célzott terápiát vagy az őssejt-transzplantációt.
Halálos diagnózisa sem tántorította el az édesanyát
Több biopszián és ultrahangon is átesett, sőt unokatestvére orvos, így be is ajánlotta egy klinikai vizsgálatra. Daganata zsugorodni kezdett, miután kemoterápiát kapott, és mára már csak apró pöttyök maradtak belőle.
Most nagyon nagy az esélyem a remisszióra. Őrület, milyen gyorsan változtak a dolgok mindössze néhány hét alatt.
Bár gyermekeitől hónapokig távol kellett maradnia, ezalatt a közösségi médiában sok támogatásra és egy igazi közösségre lelt.
Betegsége ellenére a pozitivitásából sem engedett: amikor megtudta, hogy a kemoterápia miatt ki fog hullani a haja, azt egy rákos gyermeknek ajánlotta fel - írja az MSN.
Parókát készítenek belőle egy rákos babának. Ebből is valami gyönyörű dolog születhet.






