
Az év leghülyébb tolvaja: kaparós sorsjegyet lopott, majd visszament ugyanabba az üzletbe a nyereményért
A sorsjegyeket végül nem tudta készpénzre váltani...
Szövetségi szintű vádat emeltek fegyveres rablás miatt egy floridai férfi ellen, aki több száz kaparós sorsjegyet lopott el egy kisboltból, majd néhány órával később visszatért ugyanabba az üzletbe, hogy pénzre váltsa a nyereményét - jelentette a New York Post amerikai napilap online kiadása.

A komikusnak ható bűnügy még májusban történt, az eset azonban csak most kapott szélesebb nyilvánosságot, miután az ügyészség bemutatta vádiratot. Eszerint a 43 éves Justin Farley május 5-én este, körülbelül fél kilenc körül, St. Petersburg város közelében bement egy kisboltba, ahonnét 7 ezer dollár (2,3 millió forint) értékű kaparós sorsjeggyel távozott fizetés nélkül.
A bolti eladó azonnal jelentette a lopást a hatóságoknak, akik riasztották a lottótársaságot. Ezt követően a cég érvénytelenítette az ellopott sorsjegyeket a sorszámaik alapján, így azok beváltására a továbbiakban nem volt lehetőség.
A lekapart sorsjegyeket Farley először egy nagyobb boltban próbálta beváltani, de az ott dolgozók észlelték, hogy valami nincs rendben, és a férfit elutasították. A tolvaj ezután úgy gondolta, az lesz a legjobb, ha visszatér a rablás helyszínére, és ott próbálja pénzre váltani a szelvényeket, de a kísérlete ott sem járt sikerrel.
Miután nem kapott készpénzt, Farley teljesen elvesztette a fejét, és elővett egy pisztolynak látszó fegyverhamisítványt, amivel 120 dollárt és egy doboz cigarettát zsákmányolt az eladótól, majd hazament. A rendőrök néhány órával később itt fogták el a férfit.
A St. Petersburg-i rendőrség közleménye szerint Farley ellen több vádpontban indult eljárás, köztük nagy értékű lopás (grand theft), betörés (burglary) és fegyveres rablás. Mivel a támadás során fegyvernek látszó tárgyat használt, az ügy szövetségi szinten is vizsgálat alá került.
A New York Post információi szerint Farley beismerte a sorsjegyek ellopását és a későbbi rablást is. Korábbi rendőrségi iratok alapján a férfi már többször ült börtönben, többek között kábítószer-birtoklás, fegyveres visszaélés és vagyon elleni bűncselekmények miatt.
Közleményében a floridai lottótársaság arra hívta fel a figyelmet, hogy a kaparós sorsjegyek elektronikus azonosítókkal vannak ellátva, így minden ilyen típusú bűncselekmény szinte azonnal nyomon követhető.







