
Most jött: lecsúszott a kifutópályáról a repülőgép, ketten meghaltak
Legalább két halottról tudni. A repülőgép egy járműbe is belecsapódott landolása után.
Legalább két ember meghalt, miután egy repülőgép letért a kifutópályájáról és belecsapódott egy autóba, mielőtt a vízben landolt volna. Az ABC News, A Reuters és a BBC értsülései szerint egy Emirates Boeing 747-es teherszállító helyi idő szerint, október 20-án nem sokkal hajnali négy óra előtt körül kísérelt meg leszállni, amikor a katasztrófa bekövetkezett, miközben Dubajból a Hongkongi Nemzetközi Repülőtérre érkezett.

Lecsúszott a kifutópályáról a repülőgép, többen is meghaltak
A repülőgép közvetlenül landolása után egy autónak ütközött, majd egyszerre mindketten a vízbe sodródtak. A járműben utazó két munkás meghalt. Egyiküket a helyszínen halottnak nyilvánították, míg a másik áldozat a helyi kórházban vesztette életét.
A nyomozók úgy vélik, hogy a repülőgép akkor ütközött az autónak, mikor letért a kifutópályáról. A gépen tartózkodó négy alkalmazott túlélte a balesetet, kórházba szállították őket. A becsapódás után a repülő részben a vízbe merült, a felfújható csúszda kinyílt, majd levált a járműről. A légitársaság közleményt tett közzé:
A személyzet biztonságban van, és nem volt rakomány a fedélzeten
- idézi a People.
A Reuters által megszerzett repüléskövetési információk szerint a gép 32 éves és korábban utasszállító repülőgépként használták. A helyi média arról számolt be, hogy a hongkongi kormányzati repülési szolgálat helikoptereket vetett be az érintett kifutópálya fölé, és a tűzoltóság hajói is segítettek a mentési műveletekben. A nyomozók egyelőre nem tudják mi okozta a balesetet vagy mitől csúszott meg a repülőgép a kifutópályán.






