RETRO RÁDIÓ

Hüledeznek az emberek: megdöbbentő kijelentést tett a földönkívüliekről XIV. Leó pápa

Létrehozva2025. 10. 11. 05:30
Frissítve2025. 10. 11. 08:11

Végre nyilatkozott az idegenek létezéséről. A Vatikán, így Leó pápa is tartózkodott eddig az ilyesfajta állásfoglalástól.

XIV. Leó pápa megtörte hallgatását az idegen lények létezésével kapcsolatban. A Vatikán és a földönkívüliek már évtizedek óta vita tárgyét képezik, a korábbi egyházfő, Ferenc pápa és tisztviselői tavaly sajtótájékoztatót tartottak, hogy a természetfeletti jelenségekről beszéljenek. Végül semmi sem lett belőle, így továbbra is találgatások vannak a vatikáni feltételezett titkos aktákról.

Leó pápa
Leó pápa a másik bolygón való életről beszélt Fotó: AFP

Leó pápa elismerte, hogy van élet máshol

Még csak néhány hónapja tölti be hivatalát XIV. Leó pápa, aki most megszólalt és nyilvánosan azt állította, hogy lehetséges, hogy létezik élet a világegyetem más részein.

Júniusban a Vatikáni Obszervatóriumban, egy nyári kurzus hallgatóinak azt mondta: 

Ennek a figyelemre méltó műszernek köszönhetően először tudunk mélyen belelátni más naprendszerek bolygóinak légkörébe, ahol élet alakulhatott ki

- idézi a pápa szavait a Daily Star.

„Az új technológia lehetővé teszi a távoli galaxisok ősi fényének nyomon követését is, ami információt ad nekünk a világegyetem eredetéről.”

Ezután azt mondta a kurzus résztvevőinek, hogy használják bátran az obszervatórium új távcsöveit, és technológiáját, hogy elmélyítsék ismereteiket  a kozmoszról, melynek mi csak egy kicsi, de jelentős részét képezzük. 

Mindezek ellenére vannak akik azt állították, hogy ha a Vatikán fogná és kinyitná titkos páncélszekrényének az ajtaját, akkor helyrehozhatatlan károkat okozna magának.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.