1°C
5°C

Éva, Ádám névnapja

RETRO RÁDIÓ

Megdöbbentő helyen találták meg a 23 napja eltűnt tinit!

B. V.
Szerző
B. V.
Létrehozva2025. 10. 12. 18:00

Kész csoda, hogy ráleltek. Holtan került elő az eltűnt tini.

Közel egy hónapon át keresték azt az eltűnt tinit, aki tragikus halált halt az Egyesült Államokban, Clevelandben. A kiskamasz lecsúszott egy kéményen, amibe beszorulva az életét vesztette. Kész csoda, hogy megtalálták a holttestét! A 14 éves Harley Dilley ugyanis úgy döntött 2019 karácsonya előtt pár nappal, hogy nem akar iskolába menni, ezért inkább elbújt, hogy ne jöjjenek rá, lógni akar a suliból. Ehhez pedig menedéknek egy felújítás alatt álló ház a kéményét gondolta. Úgy tervezte, bemászik, s majd annak az alján egy nyitott kandalló várja, amelyek keresztül később biztonságban kijuthat. A kémény azonban mindössze 20x30 cm széles volt, Harley pedig beszorult.

Holtan találták az eltűnt tinit.
Kéménybe szorult: holtan találták az eltűnt tinit (Fotó: Pixabay – Képünk illusztráció)

23 nap után holtan találták az eltűnt tinit

Harley keze teljesen a feje fölé szorult, így hiába volt mindössze 44 kiló, nem tudott semmiben megkapaszkodni, hogy visszahúzza magát, továbbá a szűk hely miatt a térdét sem tudta felhúzni, hogy visszamásszon a közel öt méter mély kéményből. 

Az eltűnt fiú kétségbeesett családja 23 napon át kereste gyermekét, mígnem egy biztonsági kamera segítségével a rendőrök ráleltek az üresen álló ohiói házban a tini holttestére, akinek halálát fulladás okozta, miután a szűk hely miatt a mellkasa nem tudott eléggé kitágulni, hogy elég levegőt vehessen. A halottkém szerint valószínűleg még aznap meghalt, amikor beszorult.

El sem tudom képzelni, milyen pánikot érezhetett, amikor rájött, milyen nagy a baj. Szörnyű, pláne 14 évesen.

„Teljes klausztrofób rémálom. El sem tudom képzelni, milyen lehetett, amikor rájött, hogy nincs kandalló.”

Soha senki nem bánta meg jobban, hogy nem ment iskolába, mint ez a fiú abban a pillanatban, amikor rádöbbent a valóságra

– érkeztek a reakciók a tragikus történetre, melyről a DailyStar számolt be.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.