
Felfedték Egyiptom legnagyobb rejtélyét – 4000 évig az istenek temploma rejtette a titkot
Döbbenetes tanulmány látott napvilágot.
Új fényt vetettek a kutatók az ókori Egyiptom egyik legnagyobb rejtélyére: a híres Karnaki templomkomplexum eredetére és céljára. Egy friss tanulmány szerint a monumentális vallási központot nagyjából 4000 évvel ezelőtt építették Amon-Ré, az istenek legfőbb és legerősebb alakja tiszteletére.

A kutatást a Southamptoni Egyetem régészei végezték, akik 61 talajmintát és több tízezer kerámiatöredéket elemeztek a templom környékén. Eredményeik szerint a helyszín a Nílus egykori árterületén alakult ki, amelyet az évezredek során a folyómeder változásai tettek lakhatóvá.
Dr. Ben Pennington, a kutatás vezetője szerint
Karnak Egyiptom legfontosabb temploma, és most először sikerült pontos képet kapnunk arról, hogyan fejlődött egy apró szigetről az ókori civilizáció egyik legmeghatározóbb intézményévé.
A vizsgálatok alapján a templom területe a Kr. e. 3. évezred végén még rendszeresen víz alá került, így állandó lakhelynek alkalmatlan volt. A kutatók szerint csak Kr. e. 2300–2000 között kezdődött meg a terület tényleges benépesülése, amikor a Nílus ágrendszere átalakult, és egy kiemelkedő szárazföldi „sziget” jött létre.
A szakértők úgy vélik, hogy ez a kiemelkedő földdarab vallási jelentőséggel is bírt, mivel az ősi egyiptomi szövegek szerint Amon-Ré, a teremtő isten, „a tóból kiemelkedő magaslatként” jelent meg a világ kezdetén. Így a templom földrajzi elhelyezkedése szimbolikusan is illeszkedett az egyiptomi vallás alapmítoszához.
A karnaki templomkomplexum ma is lélegzetelállító látvány: több száz oszlop, szentély, pülón és kőből faragott építmény alkotja, amelyek mészkőből, homokkőből és gránitból készültek, és közel 200 hektáron terülnek el. A lenyűgöző építmények az UNESCO Világörökség részét képezik, évente több millió látogatót fogadva.
A kutatás szerint a korábbi viták most lezárulni látszanak: a templom eredetét sokáig Kr. e. 3000-re datálták, mások viszont a Kr. e. 2000 körüli időszakra tippeltek. Az új adatok egyértelműen az utóbbit támasztják alá. Karnak a Nílustól mindössze fél kilométerre, Luxor közelében található, az egykori Thébai vallási főváros szívében - írja a Daily Mail. A kutatók szerint az egykori folyóágak által határolt földdarab volt az ideális hely egy olyan templom számára, amelyet az istenek lakhelyeként és a teremtés jelképéül szántak.






