
A síron túl is együtt: ezért küzd a tragikus balesetben elhunyt négyéves fiú édesanyja
Itt szeretné örök nyugalomra helyezni a gyermekét az édesanya. A balesetben elhunyt gyermeket egy busz ütötte el.
Egy négyéves kisfiú édesanyja azt szeretné, ha balesetben elhunyt gyermekét a kertjében temethetné el. Zaahir Jan Feizi az angliai Canterburyből augusztusban a nagymamáját látogatta meg a kórházban, amikor egy busz elütötte a zebrán, a sürgősségi bejáratánál.

Odahaza szeretné eltemetni balesetben elhunyt gyermekét az édesanya
Habár mindent megtettek érte, Zahiirt végül nem sikerült újraéleszteni. Édesanyja, Azaria Green most arra gyűjt pénzt, hogy megvásárolhassa a bérelt házukat, majd hazaszállíttassa és a kertben eltemesse a kisfiát. Az édesanya, aki egy órányira lakik a temetőtől, azt állítja, ha Zahiir a közvetlen közelében lenne eltemetve, az segítene neki a gyász feldolgozásában.
Ha otthon lenne velünk, az jobb lenne, mert akkor bizonyos szempontból még mindig együtt lehetnénk. Tudom, ha a kertben volna eltemetve, az jót tenne a mentális állapotomnak is, ami nagyon leromlott. Nem kellene 50 percig sétálnom, vagy autóba ülnöm, és halálra rémülnöm, mert rettegek a járművektől. Még akkor is, amikor meglátok egy buszt vagy meghallok egyet, nagyon félek - annak ellenére, hogy nem voltam ott, amikor ez történt
- idézte a nő szavait a Mirror.
Zaahir imádta az autókat. Nagyon erős fiú volt - olyan erős és okos, mindig boldog. Szerető és gondoskodó volt, és szeretett imádkozni. Az eset óta néhányszor kórházba kerültem. Azt hiszem, nagyon beteg vagyok, de ez nyilvánvalóan normális a gyász idején. Sokszor úgy éreztem, hogy meghalok, de azt hiszem, csak pánikrohamok voltak
- tette hozzá az édesanya, kisfia emléke előtt tisztelegve.
Angliában legális egy rokont a kertben eltemetni, de szigorú szabályok vonatkoznak rá. Rendelkezni kell a földtulajdonos hozzájárulásával, meg kell győzni a környezetvédelmi hatóságot arról, hogy a temetés nem történik meg bizonyos víztípusok meghatározott távolságán belül, és a sírnak elég mélynek kell lennie ahhoz, hogy legalább egy méter vastag talajréteg borítsa a koporsó tetejét. Általában nincs szükség külön építési engedélyre, és magánterületen sincs törvény ellene, de problémákat okozhat, ha egy ingatlant eladásra bocsátanak. A kormányzati iránymutatás azt is hangsúlyozza, hogy a sírok nem veszélyeztethetik a talajvíz szennyezését.
Ian Potter halottkém így nyilatkozott a tragikus balesetről:
A busz felfelé haladt a sürgősségi osztály bejárata felé. Ahogy elhaladt a bejárat mellett, egyelőre ismeretlen okokból egy gyermek kirohant az útra, és nekiütközött a busz elejének.
A halál okát többszörös sérülésnek állapították meg: a bírósági vizsgálatot későbbi időpontra halasztották.
A rendőrség hozzátette, hogy a helyszínen dolgozó tisztek teljeskörű vizsgálatot végeztek és arra a következtetésre jutottak, hogy nem történt bűncselekmény. A gyermek családját folyamatosan tájékoztatják az ügy előremeneteléről.






