
Donald Trump azt követeli, állítsák bíróság elé Soros Györgyöt és fiát
Az amerikai elnök azzal vádolja a tőzsdespekulánst, hogy az NGO-hálózatán keresztül finanszírozza az erőszakos tüntetéseket Amerikában.
Donald Trump amerikai elnök egy korábban közzétett közösségi médiás bejegyzésében azt követelte, hogy állítsák bíróság elé Soros György magyar származású tőzsdespekulánst és fiát, Alexander Sorost az erőszakos tüntetések támogatása miatt - jelentette a Reuters hírügynökség.

"Soros Györgyöt és a csodálatos, radikális baloldali fiát bíróság elé kell állítani a RICO-törvény alapján, amiért erőszakos tüntetéseket támogattak szerte az Egyesült Államokban – és még sok minden másért is. Nem fogjuk engedni, hogy ezek az őrültek tovább tépjék szét Amerikát, megfosztva attól a lehetőségtől is, hogy végre lélegezzen és szabad legyen. Soros és az ő pszichopata társasága óriási károkat okoztak hazánknak! Ideértve az őrült nyugati parti barátait is. Vigyázzatok, figyelünk benneteket! Köszönöm a figyelmet!”
- írta Trump a saját, Truth Social nevű közösségi platformján közzétett bejegyzésében.
Posztjában Trump azt nem részletezte, milyen Soros György által pénzelt erőszakos tüntetésekre gondolt, nemrég azonban arról jelentek meg médiahírek, hogy a tőzsdespekuláns több tízmillió dollárral finanszírozta a washingtoni zavargásokat. A New York Post egyik, 2025. augusztus 12-én megjelent cikke szerint Soros és az általa alapított Open Society Foundations (Nyílt Társadalom Alapítványok) óriási összegeketett juttatott olyan csoportoknak, amelyek tiltakozásokat szerveztek Trump bűnügyi szigorítási intézkedése ellen az amerikai fővárosban.
A Trump által idézett RICO-törvény (teljes nevén: Racketeer Influenced and Corrupt Organizations Act) egy amerikai szövetségi jogszabály, amelyet 1970-ben fogadtak el. Eredetileg azért hozták létre, hogy hatékonyan lehessen fellépni a szervezett bűnözés (például a maffia) ellen. A törvény lényege, hogy nemcsak az egyes bűncselekmények elkövetőit lehet felelősségre vonni, hanem az egész bűnszervezetet és annak vezetőit is – még akkor is, ha közvetlenül nem ők hajtották végre a bűncselekményeket. A RICO-t eddig főleg maffia, kartellek, bandák, illetve vállalati csalások esetén alkalmazták.
Szakértők szerint a RICO alkalmazásához az ügyészeknek bizonyítaniuk kellene, hogy Soros (és/vagy a fia) tudatosan részt vett egy olyan „vállalkozásban” vagy hálózatban, amely sorozatos bűncselekményeket követett el (pl. erőszakos zavargások).







