
,,Amit láttunk, nem való a gyenge idegzetűeknek" - Kiderült a hátborzongató ok, ami a kisfiú zúzódásait okozta
A Georgiában megtalálható Little Blessings Child Care-be járó Clay Weeks szüleit arról tájékoztatták, hogy egy másik gyermek okozta a sérüléseket egy műanyagjátékkal.
Amikor visszanézték a biztonsági kamera felvételeit kiderült, hogy az 54 éves, Yvette Thruston a felelős, aki óvónőként dolgozott.

Kisfiú zúzódásainak hátterében óvónői erőszak állt
A rendőrség szerint Yvette Thurston- t auguszus 11-én előállították a Decatur megyei börtönbe elsőfokú súlyos testi sértés és három rendbeli elsőfokú gyermekbántalmazás vádjával, miután állítólag megtámadta az egyéves tanulót az első napján, majd egy másik gyermeket tett felelőssé az esetért. Az óvadékot 44 000 dollárban (körülbelül 16 720 000 forint) állapították meg, amelyet a börtön nyilvántartása szerint ki is fizettek.
Az állam sürgősségi bezárási határozatot adott ki az óvodára, amelyet a Little Blessings nem fellebbezett meg. Az óvoda szeptember 21-ig zárva marad. Az óvónőt elbocsátották a pozíciójából a Georgia Department of Early Care and Learning tájékoztatása szerint - írja a Mirror.
Amit láttunk, nem való a gyenge idegzetűeknek, különösen egy ilyen ártatlan lélekkel történő esemény
- írta a kisfiú édesapja, Cory Weeks a Facebook oldalán.
Az édesapa hozzátette, hogy ha az óvodától értesítést érkezik, hogy valami történt, mindenképpen mutassák meg a kamerán, hogy pontosan mi történt.
Nézni ezt nagyon aggasztó volt. Olyan valakivel tenni ilyet, aki még beszélni sem tud, az első napja volt, sosem volt távol tőlem és az anyjától
- írta az édesapa.
Clay Weeks szülei a Facebook-bejegyzésükben feltételezték, hogy Yvette Thurston a fiukkal szembeni erőszakos cselekedetek súlyossága miatt a múltban is hasonló erőszakot követhetett el más gyermekekkel szemben.






