RETRO RÁDIÓ

Az Iszlám Állammal névrokon nő került bajba az egyedi rendszáma miatt

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 09. 19. 13:21

Az ISIS szó okozott gondot Isisnek.

A kaliforniai járműnyilvántartó hatóság (DMV) felszólította Isis Wharton helyi lakost, hogy szolgáltassa vissza az "I AM ISIS" (ÉN VAGYOK ISIS) feliratú egyedi rendszámtábláját, mert az az Iszlám Állam (ISIS) nevű terrorszervezetre utal. A 26 éves nő elmondása szerint a hivatal levele váratlanul érte, hiszen három éve ugyanaz a rendszáma, és eddig senki sem emelt ellene kifogást. Isis hangsúlyozta: esze ágába sincs visszaadni az egyedi táblákat, hiszen azok csak a nevét viselik, és ha kell, bíróságok szerez érvényt az igazának. 

Iszlám Állammal névrokon nő került bajba az egyedi rendszáma miatt

Egy interjúban Isis azt mondta, hogy a keresztnevét egy ókori egyiptomi istennőről, Isisről kapta, aki a gyógyítás, a termékenység, a védelem és a női erő szimbóluma volt. Mint fogalmazott, számára ez a név nagyon fontos, és ezt büszkén vállalta akkor is, amikor személyre szabott rendszámot igényelt autójára.

A DMV álláspontja szerint ugyanakkor az „I AM ISIS” felirat könnyen félreérthető, sőt, veszélyes asszociációkat kelthet. Angolul ugyanis a kifejezés első olvasatra úgy hat, mintha azt mondaná: „I am ISIS”, vagyis „Én vagyok az ISIS”. Ez pedig a köztudatban aligha az ókori egyiptomi istennőre utal, sokkal inkább az Iszlám Állam (ISIS) nevű terrorszervezetre, amely az elmúlt évtizedben a brutális merényleteiről vált ismertté.

A DMV szabályzata világosan kimondja, hogy személyre szabott rendszámokat bármikor vissza lehet vonni, ha azok erőszakos, obszcén, megbotránkoztató vagy törvényellenes tartalommal azonosíthatók. Ide tartozik minden olyan felirat is, amely félreérthetően utalhat bűnözésre vagy terrorizmusra.

Egy interjúban Isis Wharton felháborítónak nevezte a hivatal felszólítását. Érvei szerint semmiféle kapcsolatban sem áll a terrorszervezettel, a felirat kizárólag a személyes nevére utal, amelyet születése óta visel. Isis úgy nyilatkozott, hogy hajlandó bírósági útra terelni a ügyet, ha az ügynökség nem enged.

Jogi szakértők szerint a helyzet egyáltalán nem egyértelmű, hiszen a DMV-nek ugyan jogában áll visszavonni személyre szabott rendszámokat, az ügy ugyanakkor szólásszabadsági kérdéseket is felvet. Az amerikai bíróságok korábban már többször foglalkoztak hasonló esetekkel, és nem egyszer kimondták, hogy a rendszám ugyan állami tulajdon, de a rajta szereplő üzenet az egyén önkifejezésének része lehet.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.