
„Viccelsz” – Ráktúlélő nyerte meg a lottót, így mondta el a fiának
Ennél meghatóbbat már nem fogsz látni.
Egy norfolki apuka nemrég fejezte be a kezelését, ami során sikeresen legyőzte a bélrákot. De ez még nem minden, ugyanis a sors megjutalmazta a kemény küzdelméért és pluszban még az egészsége mellé egy lottót is megnyert. Az 51 éves Paul Harvey Attleboroughban él a családjával. Titokban filmezte le azt a megható pillanatot, amikor iskolából hazatérő fiával közölte az örömhírt.

„Ez a győzelem sokkal több lehetőséget ad nekünk, de időt akarok szánni rá, és jól csinálni” - mondta Harvey.
Az édesapa, aki az elmúlt két évben egyedül nevelte két tinédzser gyermekét, miközben rákkal küzdött. Július 4-én megnyerte az életét megváltoztató összeget az EuroMillions Millionaire Maker sorsoláson. Az érzelmekkel teli felvételen apa és fia átölelte egymást, majd együtt ugráltak a konyhában örömükben.
Harvey csak hét nappal azután fedezte fel, hogy megnyerte az álom vagyonát, hogy megvette az 5 fontos sorsjegyét. Sőt, amikor a lottó társaságtól megkapta az emailt a nyereményéről, el sem akarta hinni, azt gondolta: csalárd emailnek esett áldozatául.
Harvey el akarja vinni gyermekeit az első tengerentúli útjukra Görögországba. A család jelenleg egy olyan ingatlanban lakik, ahol nincs elegendő hálószoba, így Harvey a nappaliban kénytelen aludni. Azt tervezi, hogy vásárol egy rendes otthont, ahol végre saját hálószobája lehet.
Lánya, akinek az év későbbi részében vezetésből vizsgát kell tennie, egy használt Fiat 500-ast kap, hogy gyakoroljon. Az apa most azt tervezi, hogy segít a vezetési órák, a járművek és a biztosítás kifizetésében, és lehetővé akarja tenni lányának és fiának a főiskolát és a munkalehetőségeket.







