
"Tudtam, hogy harcos, mióta megszületett" - eltűnése után, kómából ébredt fel a 13 éves fiú
Három napig keresték az eltűnt fiatalt, majd súlyos sérülésekkel találták meg egy több mint 70 méter mély szakadék alján. Két hét kóma után egy apró, de erőteljes jelzéssel tudatta édesanyjának, hogy még mindig harcol.
A 13 éves Dakota Trenkle Jr., aki több mint három napra tűnt el, mielőtt egy szakadék alján megtalálták, felébredt. Tizenegy napig tartott a mesterséges kóma.

Kellett 11 hosszú nap azután, hogy 80 órára eltűnt, mire újra reménykedni kezdhettem, hogy Cody rendben lesz.
- nyilatkozta édesanyja, Stephanie Neely a People-nak.
Dakota július 27-én tűnt el, miután utoljára gördeszkázás közben látták a Missouri állambeli Goose Creek Lake területén. A kamasz több mint három napig volt élelem és víz nélkül, végül július 30-án a bátyja fedezte fel Dakota gördeszkáját, közel 1 kilométerre az otthonuktól. Még aznap a Farmingtoni Javítóközpont K-9 egysége bevetette Darrell nevű vérebét, aki egy lábnyi vízben fekve találta meg a sérült fiatalt.
A fiút helikopterrel egy St. Louis-i kórházba szállították, ahol orvosilag előidézett kómába helyezték agyvérzés miatt. Mély sebek voltak a testén, súlyos fejsérülést, több agyvérzést, a koponyáján töréseket szenvedett, a veséi legyengültek, és lélegeztetőgépre volt szüksége.
Közel két hét várakozás után ágya mellett, augusztus 8-án már látszottak jelei annak, hogy Dakota ébredezik. Majd másnap már annyira éber volt, hogy az amerikai jelnyelv "Szeretlek" mozdulatával üzent édesanyjának.
Ez a pillanat mindent megváltoztatott számomra. Az elmúlt hetek stressze, szívfájdalma, reménye, hálája, szomorúsága és fájdalma mind megérte, mert ez az apró gesztus azt jelentette, hogy a fiam visszatér hozzám.
- mondta édesanyja.
A kóma közel két hétig tartott
Augusztus 10-én végül lekerült a lélegeztetőgépről a fiatal, de még hosszú út áll előtte a felépülésig.
Amikor Codyt elkezdték lehozni a nyugtatókról, levették a lélegeztetőről, és egyre éberebb lett, rám nézett, és azt mondta: "Mama, szomjas vagyok, kérek egy kólát a McDonald’s-ból!"
- mesélte Stephanie, aki másnap eleget is tett fia kívánságának.
Augusztus 13-án már nem kapott nyugtatókat, de nehéz volt neki megbirkózni a fájdalmakkal.
Nem tud járni a sérülései és az izomtömeg-vesztés miatt, ami a kóma alatt következett be. A kimerültség, a tüdőgyulladás és az egyéb fertőzései miatt hosszabb ideig beszélni is nehéz számára.
A fiatal szervezetét több fertőző baktérium támadta meg, miközben a vízben várt a segítségre. Emellett, mivel egy 73 méter mély szakadékba esett, súlyos sérüléseket szenvedett.
Az édesanya elárulta, hogy Dakotát hamarosan egy gyermekekre szakosodott kórház fekvőbeteg-osztályára szállítják, ahol fizikai és pszichológiai terápiát kap.
Nagyon hálásak vagyunk a javulásáért, és örülünk, hogy végre jó irányba haladunk. Tudtam, hogy harcos, mióta megszületett. Koraszülöttként jött a világra, akkor is az életéért küzdött, és most, majdnem 14 évvel később, újra ezt teszi.
Stephanie kiemelte, hogy az, hogy két héttel egy ilyen súlyos eset után felébredt a kómából, és napról napra javul az állapota szinte csoda számukra.






