
Hatéves kisfiú halt meg álmában egy iskolai fejsérülés után
Egy ártalmatlannak tűnő iskolai baleset után egy kisfiú otthon már csak pihenni szeretett volna. Azonban az mindenkit sokkolt, miután már soha nem ébredt fel álmából.
Egy hatéves kisfiú álmában halt meg, miután beverte a fejét az iskola játszóterén.

Mohammed Yaseen Uddin a birminghami Marlborough Általános Iskola játszóterén versenyzett a barátaival egy decemberi ebédszünetben, amikor nekifutott egy falnak.
Nagyon gyorsan futottam, versenyeztem a barátommal, és nekiütköztem a falnak.
- mondta az iskola recepciósának a kisfiú.
Egy elsősegélynyújtó jégzselét helyezett a fején látható duzzanatra, de Yaseen láthatóan összeszedte magát, és már nem foglalkozott a fájdalommal. Amikor anyukája és nővére érte mentek az iskolába, orvosi tanácsokat kaptak, és a fiú állapota továbbra is normális volt otthon.
Ő egy élénk, örömteli lélek volt, gyönyörű, jószívű kisfiú. Fejjel ütközött az iskolában a falnak, a feleségemnek azt mondták: "Ó, a fia beverte a fejét." Amikor megkérdezte, hogy ez komoly-e, azt mondták: "Nem, ez semmi komoly, csak egy ütés."
- nyilatkozta korábban a történtekről a kisfiú apja, Simriel Uddin.
A család ezután elment a helyi mecsetbe, majd megünnepelték egyik testvérének születésnapját egy tortával. Később Yaseen elmondta apjának, hogy nem érzi jól magát, így egy ibuprofent kapott. Azonban állapota rohamosan romlani kezdett, még aznap este 11 körül hányni kezdett, és nagyon fájt feje.
A család kórházba akarta vinni, de útközben visszafordultak, hogy átöltöztessék, miután a kisfiú ismét hányt az autóban. A kisfiú otthon azt mondta csak aludni szeretne, így szülei lefektettek, majd apja hajnali 3-kor és 5-kor is ránézett, néhány órával később azonban már holtan találták ágyában.
Később kiderült, hogy Yaseen halálát traumás jobb oldali homloklebenyi extra-axiális vérzés okozta, amely egy az agyon kívüli, de a koponyán belüli vérzést jelent.
Ez egy tragikus baleset volt, és a megállapításom szerint balesetként kell értékelni. Szeretném megismételni és kifejezni részvétem az egész családnak. Bizonyára rendkívül nehéz ez mindannyiuknak, és sajnálom, ha a mai tárgyalás még nehezebbé tette ezt. Őszintén sajnálom a veszteséget.
- mondta Louise Hunt, Birmingham és Solihull fő halottkémje a tárgyaláson.
Razia Ali, az iskola igazgatója elárulta, hogy a történtek megrázták az egész közösséget.
Yaseen rendkívül segítőkész, kedves és gondoskodó diák volt, aki mosolyt csalt mindenki arcára, aki csak találkozott vele.
A kisfiú halála mély nyomot hagyott az iskolában, valamint családjában is, akik mai napig nehezen dolgozzák fel hirtelen halálát - írta a Metro.






