
Homályosan látott, pár hónappal később elhunyt a hatéves kisfiú
Családja most Tay emlékének megőrzésén dolgozik.
Egy hatéves kisfiú először azért panaszkodott anyukájának, Laurának, hogy homályosan lát, de a szemészeti vizsgálatokon minden normálisnak tűnt.

A 28 éves anyuka 2023 májusában vitte fiát, Tayt egy kórházba, miután észrevette, hogy valami nincs rendben, de miután hazaküldték őket, pár hónappal később furcsább tünetek jelentkeztek. A fiú hasi fájdalomra és fáradtságra is panaszkodott.
Laura először azt hitte, fia fáradt az iskola utáni foglalkozások miatt, de amikor Tay az egyensúlyát is elkezdte veszíteni, azonnal háziorvosához fordult.
Több vizsgálat után egy CT során daganatot találtak az agyán. Egy MRI-vizsgálat után az orvosok közölték velük, hogy medulloblastomája van, amely egy rákos agydaganat.
Laura, aki egy Broughtonból származó, önálló vállalkozóként dolgozó lézerspecialista, így emlékezett vissza:
Emlékszem, hogy amikor közölték velünk a hírt, nem éreztem a lábaimat. Úgy éreztem, belülről sikítok, de kívülről teljesen elzsibbadtam, és a hirtelen félelem miatt remegni kezdtem.
Tay egy többórás műtét során a daganat 99 százalékától sikeresen megszabadult, de ezt követően posterior fossa szindrómája lett, amely ilyen műtétek után nem ritka.
A kisfiú sokáig nem tudott felülni vagy sétálni, beszéd- és látásproblémái is kialakultak. Sajnos a daganat elkezdett újra nőni, ezért több kezelést is próbáltak, de eredménytelenül.
Tay 2024. február 9-én hunyt el, csupán hónapokkal a diagnózisa után.
Egy nap felvettem az iskolából, és csak annyit mondott: 'Anyu, néha, amikor dolgokra nézek, olyan homályosak.' Később fejfájásra panaszkodott, és furcsálltam, mert soha korábban nem mondott ilyet. Az első fejfájás után kezdődött minden, több tünete is lett, olyan volt, mintha nem is önmaga lett volna.
Tay állapota élete végére annyira rossz lett, hogy szülei úgy döntöttek, leállítják a kezeléseket, mert a teste már nem bírta tovább.
Nincs mit kezdeni ezzel a fájdalommal, és most egy leírhatatlan túlélési úttal nézünk szembe. Amikor elveszíted a gyermeked, a világ más hellyé válik, és minden szürkének tűnik.
Tay halála óta szerettei összefogtak, hogy felhívják a figyelmet az agydaganatok problémájára.
A 65 éves Patrick Howlett, ismertebb nevén Paddy, teljesített egy 177 mérföldes gyaloglási kihívást, hogy adományokat gyűjtsön az agydaganatok gyógyításának megtalálásához, unokája legjobb barátja, Tay inspirálására. Rajta kívül többen is csatlakoztak és többféle módon segítenek felhívni a figyelmet az agydaganatokra - írja a The Sun.
4000 fontot (körülbelül 2 millió forintot) gyűjtöttek a Tay’s Tribe számára, amely egy adománygyűjtő csoport a Brain Tumour Research alatt.






