RETRO RÁDIÓ

Ellopták Kurtot, egy német falucska imádott aranyhalát

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 08. 13. 23:22

A helyi közösséget megrázták a történtek.

Lopás gyanúja miatt nyomozást indított a német rendőrség, miután ismeretlenek magukkal vitték Sasbach am Kaiserstuhl település szökőkútjából a közösség nagy becsben tartott, Kurt névre hallgató koi pontyát - jelentette a Bild német napilap online kiadása.

Ellopták Kurtot, egy német falucska imádott aranyhalát

A rendőrség tájékoztatása szerint a hal ellopása augusztus 8-án, késő éjjel történt. Az ismeretlen tettesek egyszerűen kiemelték a körülbelül 25–30 centiméteres, élénk színű halat a vízből, és magukkal vitték. Szakértők az anyagi kárt mintegy 300 euróra becsülik, ám a helyiek számára a veszteség értéke felbecsülhetetlen.

Jörg Oberkirch, a helyi önkormányzat képviselője a sajtónak adott nyilatkozatában mély szomorúságának adott hangot, kiemelve, hogy Kurt nagyon barátságos hal volt, aki készségesen úszott a felszínre, amikor a gyerekek a nevén szólították.

"Miként vehetik egyesek semmibe más emberek tulajdonát és értékeit?”

- nyilatkozta egy helyi lapnak a politikus.

A Badische Zeitung című újság Kurtról szóló tudósítása szerint a halat több mint 10 éve vásárolta egy helybéli, majd elhelyezte őket a szökőkútban.

Az endingeni rendőrkapitányság azonnal nyomozást indított az ügyben, és arra kérte a lakosságot, hogy aki gyanús személyt, járművet vagy mozgást észlelt az adott időszakban a környéken, jelentkezzen. A hatóság bízik abban, hogy a környéken található biztonsági kamerák felvételei segíthetnek az elkövetők azonosításában. A közösség reméli, hogy a nyomozás sikerrel jár, és a falu kedvenc koi pontya egy napon visszatérhet régi otthonába.

Az ügy gyorsan bejárta a közösségi médiát. Egy német Reddit-fórumon sokan fejezték ki felháborodásukat, mások humorral próbálták oldani a történtek súlyát. Egy hozzászólás például ezt írta: „Kurt the koi fish wasn’t asked. They just carried him away.” („Kurtot senki sem kérdezte meg. Egyszerűen elvitték.”)

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.