
"Életemben nem féltem még ennyire" - halálos kórral küzd a 20 éves édesanya
A kislánya mindössze egy hónapos volt, amikor kiderült, rákos az édesanya.
Charley 20 éves, a Pevensey-öbölben él, és egy gyönyörű három hónapos kislány anyukája. Két hónappal ezelőtt kiderült, hogy 4. stádiumú Hodgkin-limfómája van. Az édesanyának létrehoztak egy adománygyűjtő oldalt, hogy segíteni tudják a mindennapjait.

"A terhesség alatt és után rosszul éreztem magam, olyan tünetek jelentkeztek, mint az influenza, az erős viszketés, a testem nem tudott meggyógyulni egy kis vágásból, de ezt csak a babavárás számlájára írtam" - kezdte történetét a 20 éves édesanya.
Azóta elkezdték a kezeléseket és a kemoterápiát, ám ez anyagilag nagyon megviseli a családot. Charley édesanyjának ott kellett hagynia a munkáját, hogy gondoskodjon a lányáról és az unokájáról. Hetente többször is kórházba kell vinni Charley-t, beadni a gyógyszereit és segíteni neki a mindennapi életben is.

"A párom dolgozik, de így sincs pénzünk minden számlára. Édesapám nem tud dolgozni, mert szívrohamot kapott és leszázalékolták. Gázszerelő volt, de ezt a munkát már nem tudja ellátni, nem tud emelni. Ebben a szakaszban nem tehetek magamért semmit, mindenkire támaszkodom magam körül és a segítség kell. Soha életemben nem féltem még ennyire, de ez ráébresztett, mennyire hálás vagyok most és itt. Mindezt a kislányomért teszem, és továbbra is küzdeni fogok érte" - mondta az újdonsült anyuka.
"Augusztus 10-én PET-vizsgálaton leszek, hogy lássam, mennyire hatékony a kezelés, és csak remélni és imádkozni tudok, hogy minden a pozitív úton halad" - zárta.






