
"Ha egyedül lettem volna, most nem lennék itt" - egy tinédzser gyors reakciója mentette meg családját az autóbalesettől
Egy 16 éves fiú bátor és gyors reakciója egy szívmegállásos vészhelyzetben mentette meg apja, és egyben családja életét is. A fiatal olyan életmentő technikákat alkalmazott a baleset során, amelyeket az iskolában tanult, és ezeknek köszönhetően apja életben maradt.
Egy 16 éves fiú megmentette családját, miután apja hirtelen szívmegállást kapott, miközben hazafelé vezetett autójával egy kirándulásról Massachusetts államban. A baleset örökre emlékezetes marad számukra.

A baleset szívmegállás miatt történt
A múlt hónapban Robbie Gomes vitte haza a családját, amikor az autó volánja mögött elájult Route 9-en. Robbie a bal sávban vezetett, felesége az anyósülésen ült, fiuk és lányuk pedig hátul. Amikor a hirtelen szívmegállás bekövetkezett, az autó elkezdett az út közepén lévő védőkorlátnak sodródni. Gyorsan cselekedve fia előreugrott az autó hátsó üléséről, és kiegyenesítette a kormányt.
Felvettem az apám lábát a padlóról, és rátettem a fékre, majd lassan megálltunk.
– mondta a 16 éves Joshua Gomes.
Miután az autó biztonságosan megállt az út szélén, a fiú integetve megállított néhány autóst segítségért, miközben édesanyja hívta a mentőket.
Joshua és a sofőrök le tudták fektetni Robbiet a földre, így a fiú több percig újraélesztést végzett az apján, amíg a mentők megérkeztek. Egy ponton azonban a fiatal észrevette, hogy apjának nincs pulzusa.
Az, hogy ott volt és olyan gyorsan elkezdte az segélynyújtást, majd újraélesztett és életben tartott, amíg a mentők meg nem érkeztek, megmentette az életemet. Ha egyedül lettem volna, most nem lennék itt.
- mondta Robbie, akinek fia az iskolában tanulta meg az újraélesztési technikát.
Az apa nem emlékszik a halálközeli élményére, csak három nappal később, ahogy már a kórházban lábadozott. Összesen tíz napot töltött bent, és pacemakert ültettek be mellkasába. Mostanra teljesen felépült, de soha nem fogja elfelejteni, hogy fia megmentette az életét - írta a People.






