RETRO RÁDIÓ

15 éves lány élet-halál harcot vívott a félelmetes aligátorral

Létrehozva2025. 08. 25. 11:30

Hihetetlen bátor döntése végül megmentette az életét.

A 15 éves Summer Hinote rémisztő élményéről számolt be. Amikor éppen úszni ment, érezte, hogy valami hozzáér. Egy háromméteres aligátor rántotta a víz alá, és olyan döntést kellett hoznia, ami végül megmentette az életét.

aligátor
Háromméteres aligátor támadt a fiatal lányra (képünk illusztráció) Fotó:  Pexels

Túlélte a fiatal lány a háromméteres aligátor támadását

Summer Hinote a floridai Pond Creek vizében úszott, amikor megtörtént a támadás, felidézte a hátborzongató történteket. A tinédzser elmesélte, hogy éppen úszott, amikor valami hozzáért, majd az aligátor hirtelen rátámadt és mélyen a lábába harapott.

Egyszerűen elkezdtem ütni a fejét, amilyen erősen csak tudtam. Akkor elengedett, aztán újra megragadott. Amikor másodszor is elengedett és ismét elkapott, a víz alá húzott. Rázta a lábamat, mint egy rongybabát

- nyilatkozta Summer.

Summer hozzátette, hogy az aligátor egy ponton elengedte, hogy jobb fogást találjon rajta:
„Amikor elengedett, elkezdtem kifelé futni. Ki tudtam jutni a vízből.”

Végül sikerült kiszabadulnia a ragadozó szorításából. Bár lábán súlyos sérüléseket szenvedett, szerencsére nem kellett amputálni.

Ez az eset néhány héttel azután történt, hogy Mexikóban egy 14 éves fiút ért tragikus támadás, amikor beleesett egy krokodilokkal teli csatornába, és a vadállatok halálra marcangolták - írja a DailyStar.

Andres Alejandro Santana Hernandez éppen családjával sétált a Lázaro Cárdenas városánál található csatornapart mellett, amikor július 18-án a vízbe esett. Szemtanúk szerint, mielőtt szülei elérhették volna, hogy biztonságba húzzák, a krokodilok lecsaptak rá, a mocsárba vonszolták és széttépték a testét.

A krokodilok világszerte évente körülbelül 1000 ember haláláért felelősek.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.