RETRO RÁDIÓ

Fordulat a Madeleine McCann-ügyben? Újabb hónapokat kaphat az ügy fő gyanúsítottja

Létrehozva2025. 07. 05. 05:00
Frissítve2025. 07. 05. 10:11

Christian Brueckner akár további három hónapig is rács mögött maradhat. Egy titokzatos női támogató visszavonta pénzügyi segítségét a Madeleine McCann-ügy gyanúsítottjától.

A nő, aki korábban a német FBI-nál dolgozott, kifizetett 1300 font óvadékot, amely után már szeptemberben szabadlábra helyezték volna Bruecknert, a Madeleine McCann-ügy gyanúsítottját. Most azonban azt állítja: hibát követett el – és visszakéri a pénzét.

Madeleine McCann
2007-ben a portugál Praia da Luz üdülőhelyen tartózkodott, néhány kilométerre attól az apartmantól, ahonnan Madeleine McCann eltűnt Fotó: AFP

A német ügyészség vizsgálja, hogy hogyan tudják visszatéríteni az összeget, amely Brueckner korábbi ügyeihez – ittas vezetéshez, okirat hamisításhoz és testi sértéshez – kapcsolódik. Egy jelentés szerint a nő úgy nyilatkozott: 

Nem tudtam, hogy Christian B.-t már korábban is elítélték

Az ügyészség megerősítette: a befizetés tévedésből történt. Ez a fejlemény lehetőséget adhat arra, hogy a rendőrség még a férfi szabadulása előtt vádat emeljen – ha találnak elég bizonyítékot.

A Mirror cikke szerint Bruecknert már 1994-ben, tizenévesen elítélték gyermekbántalmazásért, és azóta is többször összetűzésbe került a törvénnyel. 2007-ben a portugál Praia da Luz üdülőhelyen tartózkodott, néhány kilométerre attól az apartmantól, ahonnan Madeleine eltűnt. A nyomozók szerint a férfi telefonját nagyjából egy órával az eltűnés előtt használták a környéken.

Brueckner a vádakat tagadja, ám sem alibit nem adott meg, sem a rendőrség kérdéseire nem hajlandó válaszolni. A hatóságok attól tartanak, hogy ha szabadlábra kerül, eltűnhet, és örökre elveszhet az igazság.

A nyomozók számára ez lehet az utolsó esély, hogy végre lezárják a világ egyik legismertebb eltűnési ügyét.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.