5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

„Azt hittem, a gyerekeimmel együtt fogok meghalni” - Hős gondnok mentett babákat az égő toronyházból  

Létrehozva2025. 07. 08. 12:40

Elképesztő jelenetek Párizsban.

Drámai mentés Párizsban: egy bátor gondnok, Fousseynou Cissé, két csecsemőt is megmentett egy égő toronyház hatodik emeletéről – mindezt egy keskeny párkányon egyensúlyozva.

gondnok
Saját magát nem kímélve mentett a gondnok.
Fotó: Shutterstock

A 39 éves iskola gondnok nem gondolkodott, amikor meglátta a füsttel teli ablakban kétségbeesett szülőket. Azonnal cselekedett: először egy öthónapos kisbabát vett át az ablakból, majd a szomszédos épülethez adta tovább egy férfinak. Ezután egy egyéves gyermeket is hasonló módon juttatott biztonságba. A hősies férfi összesen négy gyermeket és két felnőttet mentett ki a lángoló épületből, amely Párizs északi részén gyulladt ki pénteken. A Le Parisien-nek nyilatkozva így emlékezett vissza: 

Annyi füst volt, hogy megfulladhattak volna. Az egyetlen esélyük az volt, ha kiugranak az ablakon... Nem gondolkodtam. Az életük volt a tét.

Cissé éppen a kanapén pihent munka után, amikor megérezte a füst szagát, majd meglátta az ablakban a kétségbeesett anyát, aki a babáját tartotta kifelé. Először családját menekítette ki – feleségét és két éves kisgyermekét –, majd azonnal rohant segíteni a szomszédoknak, írja a Daily Mail.

Az egyik megmentett anya, Naomi, így nyilatkozott: 

Azt hittem, a gyerekeimmel együtt fogok meghalni.

A helyi média szerint tíz lakót szállítottak kórházba füstmérgezés miatt. Az eset után sokan hősként ünneplik Cissét. Rémi Féraud szenátor az X-en (korábban Twitter) így írt: 

Lenyűgöző bátorság, ami életeket mentett. Fousseynou Cissé egy hős, aki megérdemli a párizsiak csodálatát és hivatalos elismerését.

Matthieu Valet európai parlamenti képviselő pedig így fogalmazott: 

A halállal szembenézve, fegyver és sisak nélkül, csupán a bátorságával mentette meg Naomiet, két gyermekét, valamint egy öt hónapos és egy másfél éves babát. Csak a bátorságát vitte magával.

 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.