
Horrorba torkollott az autóvásárlás
A gyilkosság egy meghiúsult autóvásárlás következménye, melyben egy házaspárt végeztek ki.
Két egymást követő életfogytiglani büntetést, valamint további 20 év börtönt kapott az a 21 éves arizonai férfi, aki beismerte, hogy megölt egy házaspárt, miután meghiúsult a közöttük létrejövő klasszikus autó adásvétele. - írja a Crime Online.

Alexander Smith elsőfokú gyilkosság és betörés miatt vallotta magát bűnösnek. Az ügyészség szerint a férfi kapzsiságból cselekedett – nemcsak két ember életét oltotta ki, hanem ezt követően még a rendőröket is próbálta félrevezetni annak érdekében, hogy megszerezze az autót.
- Ez a bűntény a kapzsiságról szólt. Még két ember meggyilkolása után is hazudott a hatóságoknak, hogy megkaparintsa az autót. A peoriai rendőrségnek és ügyészeinknek köszönhetően azonban az igazság kiderült, és most életének hátralévő részét a rácsok mögött tölti – nyilatkozta Rachel Mitchell, Maricopa megye főügyésze.
A vád szerint Smith 2023 novemberében tört be Walter Mitchell (52) és Susie Ephrem (42) otthonába. Ephrem ugyan még hívta a segélyhívót, de a kórházban életét vesztette, míg Mitchell a helyszínen meghalt. A pár nyolcéves unokája is a házban tartózkodott, de fizikailag nem esett bántódása.
Másnap, miközben a rendőrök a helyszínt vizsgálták, Smith megjelent, és azt állította, hogy a Ford Shelby GT500 típusú sportautóért jött, amelyet – állítása szerint – egy gyűjtő vásárolt meg Mitchelltől. Nem tudott semmilyen dokumentumot felmutatni, így nem kapta meg az autót. A nyomozók eközben olyan üzenetváltásokat találtak Smith és Mitchell között, amelyek az autóeladás részleteiről szóltak. Az üzenetekből kiderült: a gyilkosság előtti napon a vevő fél visszalépett az üzlettől, mert nem érkezett meg a bankszámlára a pénz. Még aznap este Walter Mitchell egy kereskedésnek adta el a Mustangot. Őt és Susie Ephremet másnap reggel ölték meg.
A nyomozás során a rendőrök átnézték Smith telefonos adatait, és kiderült, hogy még a meghiúsult banki utalás és az üzlet lemondása után is úgy tett, mintha ő volna a Shelby tulajdonosa, és megpróbálta továbbértékesíteni azt. Egy leendő vevőnek azt írta, másnap elhozza neki az autót – ez volt a gyilkosság napja.
A GPS-adatok és az ujjlenyomatok is Smith jelenlétét igazolták a bűncselekmény helyszínén a gyilkosság idején.






