
Még csak hatéves, de már harmadszorra küzd a ritka rákkal egy fiú
Mindenek ellenére egy pillanatig sem rejtegeti mosolyát a fiatal beteg.
Tommy Verbickas még csak hatéves, de sajnálatos módon már harmadszorra néz szembe a ritka veserákkal. Anyukája mindent megtesz, ami hatalmában áll, hogy megmentse kisfiát.

A kis Tommy Wilms-daganattal küzd, ez a veserák egy ritka és agresszív formája. Mosolya ennek ellenére töretlen, és mindenkinek fényt és nevetést hoz az életébe. Korábbi kemoterápiás kezelése után a család azt hitte, hogy Tommy meggyógyult, ám sajnos 2023 szeptemberében a betegség újra visszatért, ezúttal a tüdejére és mellkasára is átterjedt.
2024 júniusában egy újabb kezelés után a vizsgálatok nem mutattak betegségre utaló jeleket. Ám alig 11 hónappal később a rák harmadszorra is visszatért, még agresszívabb formában, ismét megtámadva Tommy tüdejét.
Tommy édesanyja, Rebecca elmondta, hogy minden tünet jelen volt, a hányinger és az étvágytalanság, mégsem gondolt arra, hogy kisfia ismét rákos lehet.
Ha felnőttről lett volna szó, az első gondolatom az lett volna, hogy orvoshoz kell menni. De egy gyereknél egyszerűen nem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet.
– nyilatkozta az ITV-nek.
A manchesteri család jelenleg adományokat próbál gyűjteni Tommy további kemoterápiás kezeléseire, hogy az Egyesült Államokba utazhassanak. Ott olyan gyógymódot próbálnának ki, amely Angliában még nem engedélyezett, de esélyt adhat a fiú megmentésére.
Rebecca hozzátette: ha a dolgok kedvezően alakulnak, és Tommy mégsem szorul a külföldi kezelésre, az összegyűjtött adományokat más, hasonló sorsú, rákos gyermekek kezelésére fordítják majd.
Mi az a Wilms-tumor?
A Wilms-tumor , más néven nephroblastoma, egy vesedaganat, amely elsősorban gyermekeket érint, leggyakrabban ötéves kor alatt. Bár ez a leggyakoribb veserák gyerekeknél, összességében ritka daganattípusnak számít.
A Rákkutatási Központ adatai szerint az Egyesült Királyságban évente körülbelül 80 gyermeknél diagnosztizálnak Wilms-tumort. A leggyakoribb tünet a fájdalmatlan hasi duzzanat. Egyéb tünetek lehetnek: vér a vizeletben, hasi fájdalom, étvágytalanság, magas vérnyomás, láz, fogyás és székrekedés.






