
„Kivételes apa és férj volt” – Álma megvalósításába halt bele a 30 éves férfi
Halálig üldözte álmát az apa.
Megdöbbentő tragédia rázta meg a brit Lancashire megyét: a 30 éves Ryan O'Connor életét vesztette Thaiföldön, miközben épp egy régi álmát váltotta valóra. A fiatal apa thai box akadémián szeretett volna edzeni, mielőtt megszületik második gyermeke – de a sors közbeszólt.

Fotó: Rozhnovskaya Tanya / shutterstock
Ryan súlyosan megbetegedett a távol-keleti országban: napokon át ágyhoz kötötte az erős hasmenés és egy feltételezett fertőzés. Június 26-án még sikerült videóhívásban beszélnie szüleivel, elmondva, milyen rosszul van – de alig pár perccel később már életveszélyes állapotba került. Apja azonnal riasztotta a szálloda személyzetét és sürgősségi segítséget kért. A mentők kiérkeztek, de addigra Ryan szívrohamot kapott. Hiába küzdöttek érte, a fiatal férfi szíve megállt, és bár gépeken tartották életben, másnap szeptikus sokkot kapott, veséi leálltak, és örökre elment. Ryan néhány nappal 31. születésnapja előtt hunyt el – és mindössze napokra attól, hogy felesége, Joanne világra hozza második közös gyermeküket. Hároméves kislányuk, Riley, és az újszülött kislányuk már apa nélkül nőnek fel.
Fivére, Liam így emlékezett meg róla:
Ha ismerted Ryant, tudtad, hogy kivételes apa és férj volt. Most nekünk kell erőseknek lennünk a családjáért, amikor minden összeomlott körülöttük. Joanne-nak most új életet kell világra hoznia úgy, hogy közben el kellett búcsúznia attól, akivel megosztotta volna.
Liam GoFundMe kampányt is indított, hogy támogassa Joanne-t a következő nehéz hónapokban. A cél, hogy fedezni tudják a megélhetési költségeket, az esetleges hazaszállítás, kórházi számlák, és a két kisgyermek jövőjének biztosítása is része a gyűjtésnek, írja a Mirror.






