Létrehozva: 2025.06.12.

Zsidó civilek lemészárlásáról tartottak előadást egy brüsszeli fesztiválon

A belga védelmi miniszter vizsgálatot indított az ügyben.

Zsidó civilek lemészárlásáról szóló színdarabot mutattak be a Brüsszelben tartott -a palesztinpárti - „Ellenállási Fesztiválon” - jelentette a HLN holland nyelvű belga hírportál. A lap értékelése szerint az előadás kísértetiesen hasonlított a Hamász október 7-i izraeli mészárlására.

Zsidó civilek lemészárlásáról tartottak előadást egy brüsszeli fesztiválon 

A szóban forgó fesztivált még múlt héten tartották Brüsszel belvárosában, a Bethlehemplein téren. Az eseményen a "palesztin ellenállást" bemutató művészeti alkotások voltak megtekinthetők, köztük az a színi performansz, ami zsidók megölésére buzdított.

A nagy port kavart előadásban Izrael elleni terrorizmust dicsőítő zene és Izrael megsemmisítését szorgalmazó szlogenek hangoztak el, miközben a színészek zsidó civilek meggyilkolását játszották el. Néhány résztvevő belga katonai egyenruhát viselt. Az előadás végén a közönség „Szabad Palesztina” és „A folyótól a tengerig” skandálások kíséretében palesztin zászlókat lengetett.

Miután az előadásról készült felvételek széles körben elterjedtek az interneten, Theo Francken belga védelmi miniszter hivatalos vizsgálatot rendelt el az ügyben. A tárcavezető kijelentette: elfogadhatatlan, hogy belga katonai szimbólumokat használjanak fel „terrorpropaganda” célokra.

„Ha kiderül, hogy katonai személyzet vagy a védelmi minisztérium alkalmazottai vettek részt ebben az előadásban, annak következményei lesznek” 

- fogalmazott Francken, hozzátéve, hogy hatóságok már vizsgálják, hogy bármelyik résztvevőnek kapcsolatban van-e a belga fegyveres erőkkel.

A brüsszeli Saint-Gilles kerület polgármestere belső és rendőrségi vizsgálatot indított, miközben „zavarba ejtőnek” nevezte a színdarabról készült felvételeket. A városvezető elmondása szerint figyelmeztette a fesztivál előtt a szervezőket, hogy ne lépjék túl a törvényes határokat.

Izrael brüsszeli nagykövete, Idit Rosenzweig-Abu, egy közösségi média bejegyzésben fejezte ki csalódottságát a történtek miatt.

„Először nem tudtam elhinni, hogy ilyesmit lehet tenni Brüsszelben. De ez valódi. Itt, Brüsszelben. Az október 7-i mészárlás újrajátszása. Vér és holttestek a földön. Hogyan lehetséges ez Belgiumban?”

- fogalmazott a diplomata.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek