RETRO RÁDIÓ

Terrorszervezetnek minősítenek egy palesztinpárti csoportot Nagy Britanniában

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 06. 24. 11:21

A brit kormány megunta az erőszakos akcióikat.

A terrorizmusellenes törvény alapján a brit kormány szélsőséges csoportnak minősíti és betiltja a "Palestine Action" nevű palesztinpárti szervezetet - jelentette a BBC. A csoport múlt héten azzal került be a hírekbe, hogy az aktivistáik betörtek a brit légierő egyik angliai támaszpontjára, ahol katonai repülőgépeket rongáltak meg. 

Terrorszervezetnek minősítenek egy palesztinpári csoportot Nagy Britanniában

Yvette Cooper belügyminiszter hétfőn közölte, hogy a szélsőséges tevékenysége miatt törvényen kívül helyezik a "Palestine Action" csoportot. A bejelentett tervek szerint az erről szóló kormányhatározat jövő hét elején kerül a parlament alsóház elé, ahol szinte biztosan többségi támogatást kap a javaslat.

Jóváhagyása esetén a szervezetet London a továbbiakban terrorcsoportként kezelnék, vagyis olyanok szervezetek mellé kerülnének, mint a Hamász, a Hezbollah, vagy az Iszlám Állam. Továbbá bűncselekményt követnének el azok, akik csatlakoznak a szerveződéshez vagy támogatják annak akcióit, a törvénysértők pedig akár 14 év börtönbüntetést is kaphatnak majd. 

A kormány döntésének közvetlen előzménye, hogy a csoport két tagja múlt héten betört az Egyesült Királyság egyik legnagyobb katonai repülőterére, az Oxfordshire-ben található Brize Norton légibázisra, ahol több katonai repülőgépet is megrongáltak. A csoport később helyszíni videókat hozott nyilvánosságra az akcióról. 

A felvételeken az látható, ahogy két aktivista elektromos rollerekkel behatol a légibázisra, majd vörös festékkel permeteznek le két Airbus Voyager típusú repülőgépet. Ezt követően a rangálók anékül távoztak, hogy bárki feltartóztatta volna őket.

A hatóságok hajtóvadászatot indítottak az elkövetők ellen, miközben a brit hadsereg belső vizsgálatot indított, hogy a támadók hogyan tudtak bejutni bázisra, mivel azt magas kerítés, térfigyelő kamerák, mozgásérzékelők és fegyveresek védik.

Keir Starmer brit miniszterelnök gyalázatosnak nevezte, és vandalizmusként értékelte az akciót, hozzátéve, hogy az ilyen esetek az ország biztonságát is veszélyeztetik.

A Palestine Action közleménye szerint azért támadták meg a Brize Norton repülőteret, mert onnan napi rendszerességgel indulnak olyan katonai gépek a Közel-Keletre, melyek izraeli harci repülőgépeket látnak el üzemanyaggal. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.