Krausz Gábor
A tárcavezetőt és társait 7,4 millió euró (3 milliárd forint) elsikkasztásával gyanusítják.
A szlovák rendőrség szerda reggel megpróbálta őrizetbe venni Jaroslav Naď volt védelmi minisztert, de a politikust nem találták az otthonában, mivel mint kiderült, épp Kanadában nyaral a családjával – közölte a szlovák Dennik N hírportál.
Jaroslav Naď és más tisztségviselőket ellen az előző kormány által Ukrajnának nyújtott lőszer- és fegyveradományok miatt folyik korrupciós nyomozás. A rendőrség közlése szerint az ügyet az Európai Ügyészség indította, miután felmerült a gyanú, hogy az érintettek 7,4 millió eurót (3 milliárd forint) sikkasztottak el. A szlovák legfelsőbb számvevőszék tavalyi jelentése szerint az Ukrajnának szánt lőszerek beszerzésekor megsértették a költségvetési szabályokat, ezután nyújtották be az iratokat a rendőrséghez.
A gyanúsítottakhoz szerda reggel, egy összehangolt akció részeként vonult ki a rendőrség. A razzia során nyolc embert vettek őrizetbe, Jaroslav Naď korábbi védelmi miniszter azonban nem találták otthon. Mint kiderült, a korábbi tárcavezető épp Kanadában nyaral, amiről egy képet is megosztott Facebookon.
- írta a körözés alatt álló politikus a közösségi oldalán.
A Demokrata párt azt közölte, hogy „ Naď egy előre bejelentett, régóta tervezett külföldi úton van", és amint hazatér, maximálisan együttműködik a hatóságokkal.
Mint ismert, az előző szlovák kormány Ukrajnának adományozta az ország szinte teljes légvédelmét, köztük 13 darab MiG-29-es vadászgépet és egy légvédelmi rendszert. A Robert Fico miniszterelnök vezette új kabinet ezt hazaárulásnak minősítette, és ígéretet tett arra, hogy kivizsgálják az ügyet.
A Robert Fico vezette, 2023-ban hivatalba lépett kormány leállította az Ukrajnának nyújtott katonai segélyeket és más támogatásokat. Novemberben indult eljárás az adományozás közben történt visszaélések címén.
Robert Kalinak jelenlegi védelmi miniszter újságíróknak szerdán azt mondta, hogy az elődje elleni büntetőeljárás egy számvevőszéki jelentés alapján indult, és az Európai Ügyészség irányítása alatt függetlenül folytatódik, így ahhoz a kormánynak semmi köze.